2016. február 15. hétfő
X. Kárpát-medencei Magyarok Találkozója
A Pest megyei Maglódon a helyi polgári kör kezdeményezésére és a fiatal város önkormányzatának hathatós támogatásával idén már a tizedik alkalommal rendezték meg a Kárpát-medencei Magyarok Találkozóját.
A hagyományossá vált, három napos eseménysorozat célja a Trianoni békediktátum következtében szétszakadt magyar nemzet összetartozásának erősítése, hagyományos értékeinek ápolása, a határon belüli és kívüli települések együttműködésének elősegítése, egymás kölcsönös megismerése. A találkozó jótékonysági rendezvény is egyben: minden esztendőben a külhoni magyarság egy-egy nehéz helyzetben lévő közösségének sietnek segítségére a szervezők és részvevők. Tavaly Kárpátaljának juttatták adományaikat, idén pedig a pusztinai Magyar Ház felépítéséhez járultak hozzá.
A jubileumi találkozó vendégeként és fővédnökekét Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő a 2016. február 13-i műsoros gálaesten vett részt és tartott beszédet. Az egybegyűlteket Tabányi Pál polgármester köszöntötte, majd Petrovics János, a Maglódi Polgári Kör elnöke szólt a népes közönséghez, testvéri hazafisággal szólítva meg a Kárpát-medence minden részéből összesereglett vendégeket.
Nyisztor Ilona vezetésével nagy sikert arattak a csángó magyar pusztinai hagyományőrzők. A fellépők sorában szerepeltek még a székelyföldi Lövéte fiataljai, az erdélyi Magyarlapád néptánccsoportja, az ausztriai Felsőőr népdalköre, valamint a helybéliek művészi csoportjai. A felvidéki Hosszúszó műsorát azért is kísérte különleges figyelem, mert Maglód testvér-települési kapcsolatokra lépett a gömöri községgel. Az estélyen – többek között –képviseltette magát Komárom és Dunaszerdahely, a kárpátaljai Beregszász, a bácskai Doroszló és a drávaszögi Várdaróc, valamint a magyarországi Mátraszentimre.
Tőkés László védnöki beszédében őszinte elismerését fejezte ki a hagyományteremtő polgári közösség iránt, mely határtalan nemzeti összetartozásunkat építő kezdeményezésével évekkel megelőzte a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvény elfogadását (2010). A hónapok óta zajló migrációs áradat összefüggésében idézte Pál apostolt, aki arra tanította a galáciabelieket, hogy „míg időnk van, cselekedjünk jót mindenekkel, kiváltképpen pedig a mi hitünknek cselédeivel” (Gal 6,10). Vagyis: mindenekkel tartozunk jót cselekedni, éspedig a bajba jutott idegenekkel is – de leginkább mégiscsak „hitünknek cselédeivel”, vagyis a velünk egy hiten lévőkkel, a hozzánk tartozókkal, hit- és nemzettársainkkal. A „keresztyén gyökereiről” megfeledkező Európa saját identitását tagadja meg, amikor az idegen vallású jövevények „emberi jogait” előbbre helyezi saját polgárai jogainál, értékeinél és érdekeinél – mondotta. A puszta megmaradásukért küzdő csángók sorsát a szerbiai vlachok helyzetével állítva párhuzamba, az irántuk való cselekvő szolidaritást méltatta, Európa és a nemzet felelősségét kérve szánom védelmükben, nemzeti kultúrájuk, hitük és anyanyelvük megőrzése érdekében.
Február 14-én délelőtt a Kárpát-medencei találkozó ökumenikus hálaadó istentisztelettel ért véget a maglódi evangélikus templomban, melynek perselyes bevételét a pusztinai Magyar Ház céljaira ajánlották fel.

hírek
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!












