2023. április 25. kedd
Send this article Print this article

Tőkés László Kárpátalján járt

2023. április 22-én Tőkés László az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács képviseletében részt vett a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség 33. tisztújító közgyűlésén.



Az ukrán rezsim feketelistáján szereplő, önkéntes száműzetésben élő Brenzovics László elnök kényszerű távollétében az érdekvédelmi szervezet Barta József alelnök irányításával tartotta ülését, mintegy 200 területi küldött elszánt és méltóságteljes részvételével. Az elnök a jelentését videoközvetítés útján tartotta meg.
A meghívott vendégek sorában köszöntőbeszédet mondtak – többek között – Tőkés László, az EMNT elnöke, Gál Kinga európai képviselő, a Fidesz alelnöke (videó útján), Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, Turos Lóránd szenátor az RMDSZ nevében, Köteles László, a Csemadok – Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség alelnöke, valamint Volodimir Csubirko, a Kárpátaljai Megyei Tanács magyarbarátnak számító elnöke.
Tőkés László beszédében testvéri szolidaritását fejezte ki a kimondhatatlan megpróbáltatásokat szenvedő Ukrajna egész népe, kiváltképpen pedig a kárpátaljai magyarság, Románia állampolgáraként ugyanakkor az ukrajnai románok, továbbá a hontalanság útját járó, több milliónyi menekült iránt. Tavalyi kárpátaljai látogatásait felidézve, külön is szólt arról a páratlan testvéri együttérzésről, mely a háborút szenvedő és az országból elmenekülni kényszerülő ukránok, köztük is pedig a szenvedő magyarok iránti odaadó segítségnyújtásban nyilvánul meg. Jelképes ajándék és erkölcsi támogatás gyanánt mutatta fel és nyújtotta át a közgyűlésnek azt az angol nyelvű becses könyvet, mely Struggle for survival (Küzdelem a túlélésért) címen  az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformjának (Platform of European Memory and Conscience) kiadásában röviddel ezelőtt jelent meg Bocskor Andrea európai parlamenti képviselő előszavával, jeles kárpátaljai szerzők tollából, s amely az Ukrajnában élő magyar közösség sanyarú helyzetét és fennmaradásáért vívott harcát mutatja be a nemzetközi nyilvánosság előtt. A Platform, melynek védnöki testületében Tőkés László is helyet foglal, Szilágyi Zsolt romániai vezetőségi tag javaslatára és közreműködésével adta ki a kárpátaljai közösségünk védelmére szolgáló kiadványt.
Az EMNT elnöke abbéli reményét fejezte ki, hogy amikor beköszönt a béke, az ukrán állam felülvizsgálja és módosítani fogja a kisebbségeit súlyosan diszkrimináló kisebbségi, tanügyi és médiatörvényeket, és ezáltal az európai integrációja útjában álló ezen akadályokat is elhárítja. „Távozz tőlem, Sátán!” – idézte a püspök Jézus szavát, aki egyedül késztetheti meghátrálásra a háborúskodó ördögi gonoszság sötét erőit. A kárpátaljai magyar közösség legfőbb feladata a szülőföldjén való megmaradás – idézte a KMKSZ nemes célkitűzését, reményét és jókívánságát fejezve ki az iránt, hogy Verecke honfoglaló népe valóban meg fog maradni ősei szállásterületén.
A KMKSZ végezetül megválasztotta tisztségviselőit. Brenzovics László elnök újabb három évre nyerte el a Szövetség maradéktalan bizalmát. 




hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010