2023. május 28. vasárnap
Send this article Print this article

Tőkés László fogadta Romániában az Össznemzeti Zarándokvonatot

Évtizedes hagyomány Nagyváradon, hogy a csíksomlyói pünkösdi búcsúra tartó, Magyarországról érkező zarándokvonatot a nagyváradi pályaudvaron, első romániai állomásán fogadják és üdvözlik a helybéli magyarok, akiket az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Szövetség hív erre a lélekemelő találkozásra.



Így történt 2023. május 26-án is, amikor félórás késéssel, de végre befutott a nagyváradi vasútállomásra az összekapcsolt Csíksomlyó Expresszből és Székely Gyorsból álló, szinte fél kilométer hosszú Össznemzeti Zarándokvonat. A vagonok ablakain kihajolva a zarándokok magyar zászlókat lobogtatva, integetve köszöntötték a fogadásukra felseregletteket. Mivel az idén Tamási Áron-emlékév is van (nem csupán Petőfi- és Madách-bicentenárium), ezért a szerelvény élén a székely író tiszteletére felmatricázott elektromos MÁV-mozdony haladt, amit két dízelmasina előzött meg és vontatott, ugyanis a Biharkeresztes–Kolozsvár vasútvonal mindmáig villamosítatlan, az idevágó háromévtizedes politikusi ígéretek dacára.
A határállomáson foganatosított hosszadalmas iratvizsgálatok okozta késés miatt csak keveset csökkent a váradi vasútállomáson töltött megállási idő, a szerelvény az eredetileg tervezett húsz perc helyett tizenöt percet állt, de ezt az időt is kihasználva sok magyarországi utas leszállt a vonatról, hogy kézszorítással, öleléssel üdvözöljék a váradi magyarokat, akik magyar zászlókkal, virágokkal és élő zenével fogadták őket, Márkus Zoltán váradréti kántornak és az éneklésbe bekapcsolódóknak köszönhetően.



A zarándoklat szervezőit és az utazókat elsőként Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke köszöntötte. Többek között elmondta: „Ezekben a nehéz időkben szinte hihetetlen, hogy együtt tudunk lenni, miközben dörögnek az ágyúk a szomszédságban, és miközben a déli határainkat betolakodók ostromolják és a gazdasági-társadalmi helyzet is aggodalomra ad okot. De érvényes a mi helyzetünkre az, ami a pápalátogatás jelmondata volt, vagyis hogy Krisztus a jövőnk, Ő a mi reménységünk. Bármilyen nehéz időkben a nehézségekkel arányosan nagyobb hitre és összefogásra van szükség. Felmérések készültek a pápalátogatás után, melyek szerint pártállástól és vallási, felekezeti hovatartozástól függetlenül a magyar nemzet tagjai egymásra találtak, nemzetegyesítő ereje volt ennek a látogatásnak. Ugyanezt tapasztalhattuk néhány évvel ezelőtt, amikor Csíksomlyóra látogatott Ferenc pápa. Én magam mint jó református nem vagyok híve a papi, klerikális hatalomnak, mindazáltal egyesülök ezekben a krisztusi gondolatokban és az összetartozás érzésében a katolikus testvéreinkkel. Ennek jeleképpen minden évben ki szoktunk jönni az állomásra – az EMNT az EMSZ nevében is üdvözöm az egybegyűlteket –, azzal a meggyőződéssel, hogy minekutána a nyugati társadalom elvilágiasodott és elvallástalanodott, mi pedig az ateista kommunizmusnak az átkos örökségét, istentelenségét hordozzuk még mindig, nagyon fontos, hogy újból Krisztusra találjunk és általa erőt vegyünk. Megígérte Krisztus urunk eltávozásakor, hogy más vigasztalót küld nekünk, nem hagy minket árvákul. Mi most mindannyian ebben a meggyőződésben vagyunk együtt, és ezt erősíti meg bennünk a csíksomlyói vallási, nemzeti felsereglés.”



A Magyarországról érkezők között volt ezúttal is Dévai Nagy Kamilla, Liszt Ferenc-díjas előadóművész, aki szintén leszállt a szerelvényről a gitárjával, és több dalt is elénekelt a peronon az emberek gyűrűjében. Végül felcsendült a Székely himnusz is, sokaknak könnyeket csalva a szemébe. Ezután az utasok visszaszálltak a vonatra, mely a „ria, ria, Hungária!” kiáltások közepette futott ki a partiumi vasútállomásról és haladt tovább Belső-Erdély, majd Székelyföld felé. 

hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010