Tőkés László: a rendszerváltozás folytatására van szükség

Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke mai évértékelő sajtótájékoztatóján a temesvári népfelkelés évfordulójának apropóján az akkori eseményeket állította szembe jelenünkkel. A Tolnay István tanügyi tanácsos és Szilágyi Zsolt kabinetfőnök – volt temesvári forradalmárok – társaságában tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a rendszerváltozás folytatására van szükség úgy a magyarság vonatkozásában, mint egyházi téren.

N Y I L A T K O Z A T

A váradi forradalomról szóló megemlékezésében Stanik István újságíró – egyebek mellett – arról számolt be, hogy 1989. december 22-én a városháza erkélyéről magyarul szólhatott az egybegyűltekhez. Akkor még Erdély több városában románok és magyarok együtt, anyanyelvükön mondhatták el a Miatyánkot.

Temesvári naplójegyzeteiben Bárányi Ferenc volt miniszter viszont arról emlékezik meg, hogy a református parókiánk körül élőláncot alkotó sokaság 1989. december 15-én az Egyesülés hóráját (Hora Unirii), rá egy napra pedig már az Ébredj román (Deşteaptă-te române) című nemzeti dalt énekelte. Akkor még Erdély-szerte természetes módon fonódott egymásba románok és magyarok diktatúra elleni lázadása és szabadságvágya.

„Temesvár szellemét” azonban hamar megrontották. „Temesvártól Marosvásárhelyig” – erdélyi szemszögből nézve a romániai rendszerváltozás pályaívét egészen tömören ekképpen foglalhatnánk össze. Temesvár volt a román forradalom elindulásának a helyszíne, 1990 márciusában pedig Marosvásárhely lett az ellenforradalmi visszarendeződés kezdetének a legmarkánsabb színtere. A bukaresti Egyetem-téren át vezető folytatást pedig már ismerjük. És közel egy negyedszázad után, ezen az útvonalon jutunk el a mostani posztkommunista Romániába.

Akkor és most

Huszonnégy év után már-már az „otthonosság” érzésével nyugtázhatjuk, hogy még 1989 decemberében az akkori Fáklya jelentette meg az Oradea-i püspök, néhai Papp László személyemet sújtó körlevelét, idén decemberben viszont a Bihari Napló „szerezte meg” és tette közzé féltve szeretett Egyházkerületem előző püspökét elítélő állásfoglalását.

Akkor még Ceauşescu titkosrendőrsége féltette tőlem Romániát – most viszont Victor Ponta pártja és Degeratu tábornok „becsületbírósága” óvja az ország területi épségét velem szemben. Akkor és most is a „külföldről pénzelt” hazaárulás, valamint a „hortizmus” rágalmával kellett szembenéznem. (Az első fokon elvesztett Ponta-pert mindazonáltal megfellebbezem.)

Akkor is a magyarságot és a románságot próbálták egymás ellen kijátszani – és azóta is a „magyar kártya” bizonyul Romániában a leghatékonyabb politikai fegyvernek.

Akkor a Securitate „Magyar irredenták” elnevezésű ügyosztálya gondoskodott a magyarokról kialakított nacionalista-soviniszta ellenségkép „működéséről” – azóta viszont, Iliescu elnöktől fogva Pontáig, a mindenkori utódkommunista kormányzatok alkalmazzák az „Oszd meg és uralkodj” magyarellenes, kihatásaiban pedig mélységesen román- és országellenes politikáját.

Akkor Ceauşescu döntötte romba az országot, a falurombolás apokaliptikus tervével akarva betetőzni a nacionál-kommunista diktatúra pusztítását – most viszont a rablókapitalizmus jegyében kitervelt verespataki bányaberuházással jellemezhetjük a legtalálóbban az ország tönkretételét eredményező posztkommunista kormányzást.

A kommunizmus idején nem volt törvény. A román törvényhozás mostani anarchiája – a maga módján – ugyanazt a kommunista önkényt idézi.

A decemberi parlamenti „nagyüzemben” az RMDSZ készséggel megszavazta a Büntetőtörvénykönyv módosításait, köztük az ún. szupermentelmi jogra vonatkozó cikkelyt. Egykor is voltak és most is vannak olyan magyar politikai körök és képviselők, akik a mindenkori hatalommal bármi áron képesek megalkudni. A legfrissebb példa, áldott emlékű Antall József székelyhídi szobrának felavatása világosan példázza, hogy azok, akik előzőleg a Gyurcsány-féle hatalomhoz dörgölőztek, most a rendszerváltó miniszterelnök erkölcsi hitelének felhasználásával igyekeznek politikai tőkét kovácsolni maguknak.

A temesvári református gyülekezet 1989-béli ellenállása kapcsán egyházi téren is élesen vetődik fel a kérdés: az egykori kollaboráns egyházi vezetőkkel ellentétben egyházaink mostani vezetői, lelkészei és papjai képesek-e hűségesek maradni 1989 szelleméhez, és a hatalom és a pénz kísértésének, valamint a félrevezető propagandának ellenállni?!

Vissza Temesvárhoz

December 15-én, a romániai népfelkelés kezdetének évfordulóján elzarándokoltunk Temesvárra. A romániai rendszerváltozás kudarca láttán – eszmei, politikai értelemben – szintén Temesvárhoz kell visszamennünk. Az ott elkezdődött rendszerváltozást kell folytatnunk, vagy – a 2010. évi magyarországi mintát követve – egy második rendszerváltozásra van szükségünk. A Temesvári Nyilatkozat és a Tismăneanu-jelentés irányadók erre nézve. A rendszerváltozást mind országos szinten, mind kisebbségi magyar viszonylatban, mind egyházpolitikai téren ki kell teljesítenünk – az emberi és a nemzeti méltóság, az emberi és a közösségi jogok, a vallási és egyházi szabadság, a demokrácia és a jogállamiság európai követelményeinek megfelelően.

Magyar vonatkozásban a tényleges rendszerváltozást a nemzeti önrendelkezés – az autonómia – kivívása jelentheti.

Egyházi téren kisebbségi egyházaink autonóm szabadságának és hatalomtól való függetlenségének elérése lehet a célunk.

Vaclav Havel felfogása értelmében: a kommunizmus bukása nyomán a posztkommunizmustól is meg kell szabadulnunk. Ezért kell harcolnunk a Ceauşescu-diktatúra bukásának küszöbön álló jubileumi évében. Ez jelentheti ugyanakkor a demokratikus Európához való tényleges felzárkózásunkat.

Áldott legyen azok emléke, akik a hazáért és a szabadságért áldozták életüket! Hitük és példájuk kötelez bennünket.

Nagyvárad, 2013. december 22.

Tőkés László