2009. május 10. vasárnap
Send this article Print this article

Tőkés László kortesnaptára, 2009. május 11 – május 15.

Tőkés László püspök, EP-képviselő, a Magyar Összefogás Listájának vezetője május 11-én, hétfőn 11 órától tiszteletét teszi Budapesten a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének ülésén, majd 11.30 órától a Partium Keresztény Egyetem Alapítvány kuratóriumi ülésén vesz részt. Ezt követően 14 órától sajtótájékoztatót tart a Magyar Kultúra Alapítvány Székházának II. előadótermében (1014 Bp., Szentháromság tér 6).





Este a PKE Alapítvány a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Nagytermében jótékonysági hangversenyt szervez a Partiumi Keresztény Egyetem javára. Az este fél 8-kor kezdődő előadás díszvendége Orbán Viktor, a Fidesz elnöke.

Május 12-én, kedden Tőkés László püspök, EP-képviselő, a Magyar Összefogás Listájának vezetője Szilágyságba látogat. Útközben megáll Biharon, ahol 15 órakor a helyi önkormányzat képviselőivel találkozik a Polgármesteri Hivatalban.

Szilágyság, mint európai kisrégió: perspektívák

Tőkés László európai parlamenti képviselő május 12-én 18 órai kezdettel nyitja meg a szilágysági területi irodáját Zilahon (Kossuth u. 16.). Bogdán Zsolt esperes köszöntőjét követően Tőkés László püspök alkalmi felszólalása hangzik el, majd sor kerül az ünnepélyes szalagátvágásra.

A Kálvineum előcsarnokában Másfél év az Európai Parlamentben címmel mozgó plakátkiállítás tekinthető meg, amit Püsök Sándor Csaba lelkipásztor nyit majd meg.

Ezt követően a Kálvineum Nagytermében közéleti fórum veszi kezdetét Püsök Sándor Csaba lelkészértekezleti elnök moderálásával. Köszöntőt mond Bogdán Zsolt esperes valamint a Magyar Polgári Párt (MPP) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) helyi képviselői. Az est díszvendége, Deutsch Tamás fideszes képviselő a régiók Európájáról beszél, Tőkés László „az európai lehetőségek, szilágysági realitások” témakörben tart előadást. Végül Szilágyi Zsolt képviselő-jelölt szólal föl a választások témakörében.

Május 13-án, szerdán a Partiumi Keresztény Egyetem nyílt napot szervez, amelynek fővédnöke Tőkés László, aki ez alkalommal személyesen is megosztja brüsszeli tapasztalatait az érdeklődőkkel.

Május 14-én, csütörtökön, 10 órától kezdődik a XVIII. Varadinum Ünnepi Hét keretében szervezett „Kazinczy Ferenc emlékezete” című konferencia, amelyet Tőkés László EP-képviselő nyit meg. Innen Székelyhídra utazik, ahol lakossági fórumot tart. Ezt követően a püspök-képviselő Érmihályfalván részt vesz a Magyar Polgári Párt helyi szervezetének irodaavatóján. A Nyíló Akác Napok nyitórendezvényén Tőkés László ünnepélyes keretek között átveszi az Érmihályfalva díszpolgára kitüntetést.

Május 15-én, pénteken 10 órától Budapesten a Magyar Országgyűlés Külügyi és Határon Túli Magyarok szakbizottsága tanácskozótermében Tőkés László elnökli a a Kárpát-Medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) soron következő ülését, amelyre Orbán Viktor, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elnöke mellett várják a határon túli szervezetek vezetőit is. Itt 13 órától sajtótájékoztatóra kerül sor.
 
Nagyvárad, 2008. május 10.

Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája



hírek

2025. június 11. szerda
Elballagtak a PKE végzős hallgatói

2025. június 6. péntek
Az Országházban ülésezett a KMKF

2025. június 6. péntek
Emlékest a Magyarságkutató Intézetben

2025. május 30. péntek
Emlékkonferencia és gyülekezeti ünnep Szapáryfalván

2025. május 30. péntek
Alapítványi kuratóriumi ülés

2025. május 20. kedd
In memoriam Békássy N. Albert

2025. május 20. kedd
Egy akadémiai rendezvényről

2025. május 20. kedd
In memoriam Duray Miklós

2025. május 19. hétfő
Rendhagyó történelemóra Budapesten

2025. május 19. hétfő
Díjátadás a PIM-ben

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010