2023. május 28. vasárnap
Send this article Print this article

Ősszel folytatódik a Románia Csillaga-per – összefoglaló

Marosvásárhelyen tartott sajtótájékoztatót május 25-én Tőkés László püspök és Kincses Előd ügyvéd azon 2016 óta tartó per kapcsán, amelyet az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke indított Klaus Iohannis román államfő ellen a Románia Csillaga érdemrendtől történt megfosztása miatt. A sajtóeseményen ismertették a Legfelsőbb Ítélőtábla és Semmítőszék Közigazgatási Tanácsának azon határozatát, amely hatályon kívül helyezte azt az elsőfokú ítéletet, ami szerint az illetékes hatóságnak nem volt joga vizsgálni az elnöki dekrétum törvényességét, valamint elrendelte az ügy érdemi tárgyalását október 10-re.



„1989-ben a romániai társadalom egy ördögi politika és egy ördögi rendszer ellen lázadt fel, egy ideig pedig úgy tűnt, hogy kivívjuk szabadságunkat, ám a kommunista-szekus restauráció – élén Ion Iliescuval – csakhamar elkezdődött. E visszarendeződés egyik meghatározó eseménye volt a fekete március, mely célul tűzte ki a román–magyar szolidaritás szétzúzását, ugyanakkor mára már oda jutottunk, hogy a történelemhamisító törekvések a temesvári népfelkelés lejáratását célozzák, sőt, még annak is megkérdőjelezik a puszta tényét, hogy a 89-es népfelkelés hol és mikor indult. A kitüntetés visszavonása ennek a történelemhamisításnak képezi a szerves részét, s megállapítható, hogy Klaus Iohannis a Ceaușescu-féle Securitate kottájából játszik. E mostani per is a történelmi igazság elismertetéséért folyik, s azért, hogy megálljt parancsoljunk annak a magyarellenes kurzusnak, mely 1989 óta is domináns módon érvényesül Romániában. Épp ezért bátran kijelenthetjük: e per legnagyobb tétje a magyarellenes politika leküzdése” – mondta Tőkés László.
Kincses Előd rámutatott: a Románia Csillaga kitüntetés visszavonását csak abban az esetben rendelhette volna el az államelnök, ha az érdemrend becsületbírósága ezt javasolja, s kizárólag abban az esetben, ha a kitüntetett személy tetteivel méltatlanná vált volna az elismerésre. „Tőkés László semmi olyat nem követett el, amiért vissza lehet vonni tőle a kitüntetést. Iohannis egy románra rosszul lefordított kijelentés miatt döntött mégis így, ugyanakkor fontos leszögezni: a kijelentés nem azonos a tettel” – mondta a jogvédő. Az EMNT elnökének ügyvédje ugyanakkor rámutatott: a becsületbíróság határozatának „csak a nyaka véres”, hiszen a kitüntetés visszavonását az az Ecaterina Andronescu és Gabriela Firea javasolta, akik egyben tagjai is a döntéshozó testületnek, így saját javaslatukról kellett szavazzanak, miközben a becsületbíróság nem biztosította Tőkés László számára a védelemhez való jogot. „A Legfelsőbb Ítélőtábla határozata – a második újratárgyaláson – kimondta: hatályon kívül helyezi az elsőfokú ítéletet, és elrendeli az ügy érdemi tárgyalását, melyre október 10-én kerülhet sor. Ez azt jelenti, hogy meg fogják állapítani, hogy Andronescu és Firea törvénysértést követtek el, valamint hogy a védelemhez való jog is sérült, s várhatóan október 10-én végérvényesen megnyerjük ezt a pert” – mondta Kincses Előd.
A román legfelsőbb bíróság honlapján közzétett május 22-i ítélet szerint a bírák a 4725 lejes (355 ezer forint) perköltség kifizetésére is kötelezik a román államelnöki hivatalt.
Tőkés László rámutatott: a kitüntetés visszavonása annak a történelemhamisításnak a szerves részét képezi, mely a temesvári népfelkelés lejáratását is célozza. „E mostani per is a történelmi igazság elismertetéséért folyik, s azért, hogy megálljt parancsoljunk annak a magyarellenes kurzusnak, mely 1989 óta is domináns módon érvényesül Romániában. Épp ezért bátran kijelenthetjük: e per legnagyobb tétje a magyarellenes politika leküzdése.”
Kincses Előd hangsúlyozta, hogy a volt püspök semmi olyat nem követett el, amiért vissza lehet vonni tőle a kitüntetést. A mostani román államfő egy románra rosszul lefordított kijelentés miatt döntött mégis így, ugyanakkor fontos leszögezni: a kijelentés nem azonos a tettel. „Várhatóan október 10-én végérvényesen megnyerjük ezt a pert” – mondta bizakodva.
Mint ismeretes, Tőkés László a Ceausescu-diktatúra bukásához vezető 1989-es temesvári népfölkelés kirobbantásában játszott szerepéért kapta meg Traian Băsescu államfőtől a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát a forradalom huszadik évfordulóján. Az elismerés visszavonását még Victor Ponta szocialista kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László egy Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel tartott tusnádfürdői fórumon felvetette, hogy Magyarország vállaljon védhatalmi szerepet Erdély érdekében, ahogyan Ausztria tette Dél-Tirol esetében. Ezt követően indult be egy hisztérikus román nacionalista lejárató kampány Tőkés László ellen, aki akkor épp az Európai Parlament tagja volt. A magas állami kitüntetést már az újan választott államfő, Klaus Iohannis vonta vissza 2016 márciusában a posztkommunista háttérhatalom akaratának engedve.
Kincses Előd a marosvásárhelyi sajtótájékoztatón ráerősített: a Románia Csillaga érdemrendet Tőkés László a diktatúraelleni kiállása miatt kapta, ami a Temesváron 1989. december 15-én kibontakozó forradalomhoz vezetett, amikor is magyarok és románok együtt léptek fel a kommunista rezsim ellen. „Kizártnak tartom, hogy ez a döntés ne nekünk kedvezzen, hiszen világos, hogy az érdemrend visszavonásakor többszörös törvénysértés történt” – szögezte le a neves ügyvéd, azt vélelmezve, hogy az érdemrend visszavonása csakis azt szolgálja, hogy hiteltelenítse Tőkés Lászlót, megkérdőjelezze a forradalom kirobbanásában játszott szerepét, hogy ártson a román–magyar szolidaritásnak.
 Kincses elárulta, hogy nemrég levélben gratulált Kelemen Hunornak az újraválasztásáért, arra kérve az RMDSZ elnökét, hogy vessen véget a szövetségen belül a Tőkés László-fóbiának, és annak érdekében, hogy a magyarellenesség ne kapjon még nagyobb teret, ő és politikustársai nyíltan beszéljenek a román nyilvánosságban és a politikai fórumokon arról, hogy Temesváron a magyarok mellett ott voltak a románok is, közösen álltak ki a kommunista diktatúra ellen, együtt voltak.
Tőkés László felidézte, hogy a visszavonási cirkusz megindulása után a temesvári forradalmárok egyesületének adta át az érdemrendet, ők őrzik, amíg eldől, hogy mi lesz a sorsa. A kétszáz éve született Petőfi Sándor szavait idézte: „Belebújt az ördög a politikába”, és úgy értékelte, most még inkább érződik ez a politikai életben. Mint ahogy az is, hogy a titkosszolgálat egyik fő célja, hogy minél jobban elmérgesedjen a románok és magyarok közötti viszony, hogy ami egykor Temesváron megtörtént – a helyi közösség tagjai nemzetiségtől és vallástól függetlenül együtt léptek fel, együtt álltak ki a szabadságért – többet ne történhessen meg. Tőkés úgy értékeli, ezért nem engedi a kormányfőtitkárság bejegyeztetni a December 15. – A Román–Magyar Szolidaritás Napja Egyesületet sem.
    

hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010