2013. október 21. hétfő
Nyisztor Ilona átvette az Európai polgári díjat Brüsszelben
Nyisztor Ilona kitüntetésével üzenetértékű elismerésben részesült a moldvai csángó közösség, amikor 2013. október 16-án, Brüsszelben, negyvenhárom díjazottal egyetemben átvehette az Európai polgári díjat. A pusztinai csángó népdalénekest Tőkés László erdélyi EP-képviselő javasolta a díjra.
A 2008-ban alapított Európai polgári díjat azon európai polgároknak ítélik oda, akik hozzájárulnak a polgárok és a tagállamok közötti megértés, a szorosabb integráció előmozdításához. „Nem az európai parlamenti képviselők, hanem a polgárok az európai integrációnak igazi hősei, akik időt és energiát áldozva, közösségükben, családjukban népszerűsítik az európai eszmét” – mondta bevezető beszédében Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke.
A Jehudi Menuhin-teremben tartott ünnepségen a csángó népdalénekes és népdalgyűjtő a Boldogasszony anyánk című, a katolikus magyarság néphimnuszának tekintett ének csángó változatát adta elő. „Ez volt az első szentes ének, amelyet az apómtól tanultam kicsi gyermekkoromban. '90 után, mikor kimehettünk Magyarországra, a mise után hallottam, ahogyan éneklik. Akkor tudtam meg, hogy ez a magyarok himnusza is. Úgy éreztem, erre az eseményre ilyen éneket kell elénekelni” – magyarázta választását a díjazott a jelen lévő erdélyi újságíróknak.
Európai polgári díjban részesült ugyanakkor az idén százéves Boris Pahor olaszországi szlovén író, aki mind a fasiszta, mind a kommunista diktatúra alatt üldöztetést szenvedett. Tapasztalatai alapján írta meg Nekropolisz című regényét. A nemzeti kisebbségi jogok, az etnikai identitás megőrzése mellett mindig is állást foglaló író munkásságát szerdán Brüsszelben Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke méltatta.
Romániából Ioana Avădani, a Független Újságírásért Központ ügyvezető igazgatója és Valeriu Nicolae roma aktivista, Magyarországról Farkas Gábor, a kecskeméti Európa Jövője Egyesület elnöke, továbbá a Raoul Wallenberg Egyesület részesült elismerésben.
hírek
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!












