2019. október 8. kedd
NYILATKOZAT a Sapientia EMTE kolozsvári évnyitója kapcsán
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem évnyitójára nemcsak hogy meghívást kapott Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, hanem leplezetlen kampányolási célzattal még szóhoz is juttatták őt.
Egyenesen visszataszító az a mód, ahogy Tonk Márton dékán a pártelnököt felkonferálta: „Míg a BBTE román tagozatának évnyitóját Románia jelenlegi államelnöke, Klaus Iohannis tisztelte meg jelenlétével, addig a Sapientia EMTE ünnepségét az ország következő államfője, Kelemen Hunor tiszteli meg ünnepi beszédével.” Legfeljebb abban adhatunk igazat a dékán úrnak, hogy Kelemen Hunor elnök úr – mutatis mutandis – egyazon súlycsoportba és „műfajba” tartozik Klaus Iohannis kisebbségi államelnökkel.
Joggal tevődik fel a kérdés: pártsemleges magyar egyetemünk évnyitóján milyen alapon tart szónoklatot a román utódkommunistákkal időről időre elvtelen szövetségre lépő RMDSZ-pártelnök?! Vele szemben más magyar pártok vezetőit se meg nem hívták, se meg nem szólaltatták a rangos rendezvényen.
Emlékezetre méltó, hogy 1999-2000-ben erdélyi magyar történelmi egyházaink akkori vezetői – érseke és püspökei – hozták létre a Sapientia Alapítványt, illetve a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet – éppenséggel az RMDSZ elhibázott felsőoktatási politikájának korrekciójaképpen és gáncsoskodó magatartása ellenében, Orbán Viktor miniszterelnök hathatós támogatásával.
Tudnivaló, hogy az RMDSZ csak utóbb „sorakozott fel” a Sapientia mellett, annak a közismert opportunista elvnek megfelelően, hogy: „amit nem tudsz megakadályozni, annak állj az élére”. Ráadásul a Sapientia akkreditációjának a kiadós késedelme miatt – közvetett vagy közvetlen módon – az RMDSZ akkori parlamenti nómenklatúráját szintén komoly felelősség terheli.
Erőszakos megszüntetésének 100. évfordulóján keserű érzésekkel idézzük fel az egykori kolozsvári magyar tudományegyetem emlékét. Mi, magyarok nem tudunk együtt ünnepelni a kisebbségi jogokat megtagadó Klaus Iohannis államfővel.
A Sapientia EMTE és a Partiumi Keresztény Egyetem a közösségi jogainkon alapuló magyar nyelvű egyetemi oktatás örökségét hivatott tovább vinni, ami olyan nemzeti ügynek számít, mely fölötte áll minden önös pártérdeknek.
Nagyvárad, 2019. október 8.
Tőkés László
az egyetemalapító egyházi elöljárók
közösségének tagja
hírek
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!












