2012. május 17. csütörtök
Nagyváradra látogatott Surján László, az EP alelnöke
A Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) keretében működő Janus Pannonius Szakkollégium meghívására 2012. május 17-én Nagyváradra látogatott Surján László kereszténydemokrata politikus, a néhai Antall József miniszterelnök vezette kormány egykori népjóléti minisztere, aki idén januárban, az ötéves törvényhozási ciklus felénél Tőkés László erdélyi képviselőnktől vette át az Európai Parlament alelnöki tisztségét.
Az EP-alelnököt az egyetem elnöksége, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt partiumi vezetői fogadták a PKE Elnöki Hivatalában. A kötetlen hangvételű megbeszélésen részt vett Tolnay István, a Partiumi Keresztény Egyetem Igazgatótanácsának elnöke, János-Szatmári Szabolcs, a PKE rektora, Györbíró András, a Janus Pannonius Szakkollégium tudományos igazgatója, Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt nagyváradi polgármesterjelöltje valamint Szilágyi Ferenc, a Néppárt megyeitanács-elnökjelöltje. Surján László ezt követően Tőkés László kíséretében megtekintette az egyetem előcsarnokában nemrég nyílt képzőművészeti kiállítást, majd egy közösen tartott sajtótájékoztató keretében számolt be az újságíróknak a nevéhez fűződő Charta XXI elnevezésű mozgalomról.
A sajtóértekezleten Tőkés László elmondta: Surján László személyében egy olyan keresztény meggyőződésű politikust üdvözölhet Nagyváradon, aki sokat tesz a közép- és kelet-európai népek megbékéléséért. Rámutatott arra, hogy a Charta XXI mozgalom azt az ökumenikus szellemiséget viszi tovább, amit az 1989-es temesvári népfelkelés kirobbantói is hirdettek. Az egykori temesvári lelkipásztor végül kijelentette: az igazi rendszerváltás nem következik be mindaddig, amíg a mozgalomban spirituális szintekre emelt megbékélés meg nem valósul.
Surján László elmondta: a Charta XXI abból a meggyőződésből fakad, hogy a kelet- és közép-európai népek egymást támogatva megerősödhetnek, egymással tusakodva azonban Európa peremére kerülhetnek. Az Európai Parlament 754 tagja közül 22 magyarországi, 32 pedig romániai képviselő. Mint ahogy a számok is mutatják, az EP-képviselőknek össze kell fogniuk azért, hogy együtt hallassák hangjukat az olyan fontos kérdésekben, melyekhez közös érdekük fűződik (agrárpolitika, kohéziós politika, stb.). A mozgalmat nem egy párt működteti, hanem az a közös meggyőződés, hogy együtt erősek vagyunk, hangsúlyozta a kereszténydemokrata politikus. Ugyanakkor tájékoztatta a sajtót afelől, hogy az interneten is elérhetőek a mozgalom aláírási ívei, melyet másfél év alatt mintegy 3200-an írtak alá. Végezetül elhangzott, hogy a megbékélési mozgalom hét országból származó kezdeményezői hisznek a civilek erejében, a normalitásban, és abban, hogy csakis a megbékélés viheti előbbre a régió fejlődését.
Erről a hitvallásról esett szó azon a két előadáson is, amelyet Surján László a sajtótájékoztató után tartott egyetemi hallgatók számára.
Nagyvárad, 2012. május 17.
hírek
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!












