2016. március 26. szombat
Nagypénteki látogatás a tenkei szeretetotthonban
Minden évben, húsvét előtt Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke felkeres olyan közösségeket, amelyek különösképpen rászorulnak társadalmunk és egyházaink gondoskodó figyelmére.
Tavaly a Caritas Catolica által működtetett nagyváradi Szent Erzsébet Öregotthonba látogatott el, hogy igei alapú köszöntésben és bátorításban részesítse annak lakóit, majd Bihardiószegen kereste fel az ottani népes roma közösség kisiskolásait. Idén, március 25-én a tenkei református szeretetotthonba látogatott el néhány munkatársával. A Fekete-Körös völgyi, egykor színmagyar településen a helybéli református egyházközség hozta létre 1994-ben és működteti azóta is – többnyire önerőből – a családias hangulatú, kéttucatnyi rászorulót befogadni képes szociális intézményt.
Az ünnepi jótékonysági látogatás idén éppen nagypéntek napjára esett. A déli harangszó után Berke Sándor lelkipásztor köszöntötte a nagyváradi, bélfenyéri és helybéli vendégeket, akik az otthon lakóival együtt vettek részt az igehirdetésen, a hajlék étkezdéjében. A tiszteletes a Máté evangéliuma 27. részében leírtak alapján idézte fel a kereszténység eme globális gyásznapján Jézus Krisztus koncepciós perének és elítéltetésének tragikus körülményeit, az emberi döntések felelősségének indítékait és súlyát elemezve.

Tőkés László Ézsaiás prófétát idézve tett bizonyságot Krisztus helyettes áldozatáról: „Pedig betegséginket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá… megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg.” (53, 4-5) Két évezred múltán viszont azt kell látnunk napjainkban is – utalt a püspök a pár nappal korábban történt brüsszeli véres eseményekre –, hogy sem a gyógyulásunk nem sikerült tökéletesen, sem pedig békességben nem tudunk élni. És nem azért, mert a krisztusi áldozat lett volna hiábavaló, hanem azért, mert a gyarló, irigy, önző ember nem hajlandó az isteni törvények szerint élni. Márpedig – mint látjuk – a világi törvények s hatalmak nem képesek kordában tartani az emberben lakozó gonoszt.
Krisztusi indulat, érzés, szeretet nélkül csak sokasodnak a gondjaink szűkebb és tágabb környezetünkben egyaránt – folytatta Tőkés László –, s a darabjaikra hullott kis- és nagy közösségeink óriási feladatokat rónak ránk. Egyéni és közösségi/nemzeti kereszthordozásunk, kisebbségi és szórványhelyzetünk, az elhagyatottak és elesettek sorskérdése minduntalan arra figyelmeztet, hogy hiába az európai, az országos, az egyházi – hivatalos – gondoskodás, ha nem hatja át az említett krisztusi érzület.
Nagypénteken arra is gondolnunk kell, hogy a vértanúságot szenvedett Krisztus mindenki halottja, minden keresztény családé. A gyászban osztozva kell előre tekintenünk, a feltámadás felé, bízva az isteni gondviselésben, amely a szenvedéseket enyhíti, a nélkülözőket megsegíti, az életünket megóvja.
A közös imádkozás és éneklés után áldásmondás következett, majd beszélgetéssel, versmondással és jelképes ajándékok átnyújtásával zárult a látogatás, amelynek szervezői Nagy József Barna szociális munkás, a Magyar Polgári Egyesület elnöke és Orbán Mihály EP-irodavezető voltak. hírek
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!












