Tavaly a Caritas Catolica által működtetett nagyváradi Szent Erzsébet Öregotthonba látogatott el, hogy igei alapú köszöntésben és bátorításban részesítse annak lakóit, majd Bihardiószegen kereste fel az ottani népes roma közösség kisiskolásait. Idén, március 25-én a tenkei református szeretetotthonba látogatott el néhány munkatársával. A Fekete-Körös völgyi, egykor színmagyar településen a helybéli református egyházközség hozta létre 1994-ben és működteti azóta is – többnyire önerőből – a családias hangulatú, kéttucatnyi rászorulót befogadni képes szociális intézményt.

Az ünnepi jótékonysági látogatás idén éppen nagypéntek napjára esett. A déli harangszó után Berke Sándor lelkipásztor köszöntötte a nagyváradi, bélfenyéri és helybéli vendégeket, akik az otthon lakóival együtt vettek részt az igehirdetésen, a hajlék étkezdéjében. A tiszteletes a Máté evangéliuma 27. részében leírtak alapján idézte fel a kereszténység eme globális gyásznapján Jézus Krisztus koncepciós perének és elítéltetésének tragikus körülményeit, az emberi döntések felelősségének indítékait és súlyát elemezve.

Tőkés László Ézsaiás prófétát idézve tett bizonyságot Krisztus helyettes áldozatáról: „Pedig betegséginket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá…  megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg.” (53, 4-5) Két évezred múltán viszont azt kell látnunk napjainkban is – utalt a püspök a pár nappal korábban történt brüsszeli véres eseményekre –, hogy sem a gyógyulásunk nem sikerült tökéletesen, sem pedig békességben nem tudunk élni. És nem azért, mert a krisztusi áldozat lett volna hiábavaló, hanem azért, mert a gyarló, irigy, önző ember nem hajlandó az isteni törvények szerint élni. Márpedig – mint látjuk – a világi törvények s hatalmak nem képesek kordában tartani az emberben lakozó gonoszt.

Krisztusi indulat, érzés, szeretet nélkül csak sokasodnak a gondjaink szűkebb és tágabb környezetünkben egyaránt – folytatta Tőkés László –, s a darabjaikra hullott kis- és nagy közösségeink óriási feladatokat rónak ránk. Egyéni és közösségi/nemzeti kereszthordozásunk, kisebbségi és szórványhelyzetünk, az elhagyatottak és elesettek sorskérdése minduntalan arra figyelmeztet, hogy hiába az európai, az országos, az egyházi – hivatalos – gondoskodás, ha nem hatja át az említett krisztusi érzület.

Nagypénteken arra is gondolnunk kell, hogy a vértanúságot szenvedett Krisztus mindenki halottja, minden keresztény családé. A gyászban osztozva kell előre tekintenünk, a feltámadás felé, bízva az isteni gondviselésben, amely a szenvedéseket enyhíti, a nélkülözőket megsegíti, az életünket megóvja.