2023. október 13. péntek
KÖZLEMÉNY: A jogállamiság újabb megcsúfolása Romániában
Hét évig tartó pereskedés végkifejleteképpen a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék jogerős határozatban utasította vissza Tőkés László teljesen megalapozott fellebbezési keresetét a Románia Csillaga magas állami kitüntetését visszavonó államelnöki rendelet megsemmisítésének ügyében. A történetnek diszkrét bájt kölcsönöz az a körülmény, hogy a per tárgyalására egy nappal Kalus Iohannis román államfő budapesti látogatása előtt került sor, melyet Novák Katalin magyar köztársasági elnök történelmi jelentőségűnek nevezett.
A peres eljárás rendjén érvényesülő időhúzás az ügy kényes voltára vall. A per ismételten megjárta a bukaresti táblabíróságot és a legfelsőbb bíróságot, de hét év alatt mindmáig egyetlen bírói kollektíva sem akadt, mely azokat a semmisségi okokat megállapítsa, hogy: (1) a Románia Csillaga kitüntetés becsületbírósága a védelemhez való jogot megsértette, amikor Kincses Előd ügyvédtől megvonta a jogi képviselői jogát; (2) hasonlóképpen pedig felrúgta a jogi összeférhetetlenség elvét, amikor is Ecaterina Andronescu és Gabriela Firea volt szociáldemokrata miniszterek saját panaszuk elbírálásában vehettek részt az etikai testületben.
A Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék nyilvánvaló törvénytelenséget követett el, amikor is semmibe vette Tőkés László véleménynyilvánítási szabadságát és jogát, és figyelmen kívül hagyta azt a tényállást, hogy a tusnádfürdői nyári szabadegyetemen elhangzott, kifogásolt kijelentései nem számítanak „méltatlan cselekedetnek” (am. faptă nedemnă). Ráadásul arra sem volt tekintettel, hogy a román sajtó az ott elhangzott szavait is félrefordította, amikor is az erdélyi magyarok számára – dél-tiroli mintára – javasolt „védhatalmi státusz” (rom. putere garantă) kifejezést durva melléfogással vagy szándékossággal gyarmati értelmű fogalmat idéző „protektorátusként” tolmácsolta.
A Románia Csillaga visszavonása ügyében hozott bukaresti ítélet nem egyéb, mint az európai, illetve romániai jogállamiság megcsúfolása. Ez a peres eljárás teljes mértékben egybeillik azzal az ún. szekusperrel, amelyet Tőkés László közel egy évtizede egykori titkosszolgálati főtisztek ellenében kénytelen folytatni, akik személyét a televízió nyilvánossága előtt Románia elleni „kémkedéssel” és „hazaárulással” rágalmazták meg.
Mindkét per hátterében ugyanaz az állampolitikai rangra emelkedett magyarellenesség húzódik meg, amely Tőkés László lelkipásztornak az 1989-es temesvári népfelkelésben játszott szerepe tagadása által a romániai forradalomban megvalósult román–magyar összefogást és szolidaritást akarja semmissé tenni. Ebben a vonatkozásban a legfelsőbb bíróság ítélete a román Alkotmánnyal is szembe megy, amelynek 1. cikkelye az 1989-es forradalom eszményei iránti tiszteletet irányoz elő.
Várhatóan utolsó jogi fórumként a közeljövőben az Emberi Jogok Európai Bírósága fog dönteni a Csillag-perben.
Nagyvárad, 2023. október 12.
Tőkés László
EMNT-elnök
sajtóirodája hírek
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!
2025. november 4. kedd
Méltatás és hálaadás Hegedűs Loránt szobrának avatásán












