2011. november 17. csütörtök
Ideje komolyan venni a mélynyomorban élő romák helyzetét!
Történelmi fontosságú előrelépésnek tekinthetjük A romák integrációjának európai uniós stratégiájáról szóló Jelentés idén márciusban való elfogadását az Európai Parlament strasbourgi plénumán.
Idén húsvétkor a nagyváradi Cinka Panna romatelepre látogatott Tőkés László
A magyar EU-Elnökség egyik legfőbb eredményének számít, hogy június végén az Európai Tanács jóváhagyta és útjára indította a romák társadalmi befogadását célzó nemzeti stratégiák uniós keretrendszerét. Ezek után az Európai Bizottságra, valamint az egyes tagországokra hárul az uniós romastratégia, illetve az ennek részét képező nemzeti romastratégiák érdemi kidolgozása és végrehajtása.
Hosszú hónapok elteltével több európai parlamenti képviselőcsoport szóbeli választ igénylő kérdéseket intézett az Európai Tanácshoz, ezúton kérve számon az uniós stratégia életbeültetésének a késlekedését, a nemzeti stratégiai programok határidőre való benyújtásának az elmaradását, valamint a romákkal szembeni hátrányos megkülönböztetés folytatódását, illetve a helyzetük javítására irányuló intézkedések elmulasztását. Az Európai Néppárt képviselőcsoportja nevében Járóka Lívia és Simon Busuttil képviselők fordultak kérdéssel az Európai Tanácshoz, melyben az eddiginél határozottabb fellépését sürgetik a cigányság védelmében és érdekében.
Tőkés László erdélyi képviselőnk írásbeli hozzászólásával kapcsolódott be az Unió területén élő, mintegy tizenkét milliónyi cigány népesség helyzetéről szóló parlamenti vitába, melyre ma délután került sor a testület strasbourgi plenáris ülésén. A Roma Integráció Évtizede (2005–2015)elnevezésű európai program meghiúsulására visszautalva, az Unió erkölcsi kötelességének ítélte a romastratégia végrehajtását, hasonlóképpen a tagországok felelősségének saját stratégiai programjaik kidolgozását és életbe léptetését (Tőkés László hozzászólását mellékeljük).
Strasbourg, 2011. november 16.
ÍRÁSBELI HOZZÁSZÓLÁS
a romák helyzetéről szóló EP-vitához
Köztudott, hogy az Unió tagállamainak ez év végéig kellene benyújtaniuk nemzeti stratégiáikat a romák társadalmi befogadását célzó európai romastratégia keretrendszerének részeképpen. Rendkívül lehangoló – és elgondolkodtató –, hogy a kitűzött határidő lejártának vészes közeledése ellenére, ez ideig csupán Magyarország és Románia készítette el tízéves stratégiai programját, valamint Svédország készített elő egy törvénytervezetet ebben az ügyben. A sajnálatos eset joggal idézi fel bennünk A Roma Integráció Évtizede (2005–2015) elnevezésű európai programnak a csúfos kudarcát – aminek éppenséggel a jóvátétele és behelyettesítése céljából jött létre a romák befogadásának uniós keretprogramja.
Ideje volna, hogy az Európai Unió és tagállamai végre komolyan vegyék nem csupán a társadalom perifériájára szorult és mélynyomorban élő, több mint tízmilliós lélekszámú cigányságot, hanem: legalább ennyire önmagukat, saját vállalásaikat!
Szégyen, hogy nem tudunk – vagy nem igazán akarunk – érvényt szerezni saját határozatainknak és megállapodásainknak.
Mind erkölcsi, mind gazdasági és politikai szempontból tekintve közös európai érdekünk, és valamennyi tagországnak saját nemzeti érdeke, hogy ennek a helyzetnek véget vessünk, és a tettek mezejére lépve, az általunk egységesen elfogadott uniós romastratégiát gyakorlatba ültessük.
Strasbourg, 2011. november 16.
Tőkés László
EP-alelnök
hírek
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!












