2015. szeptember 23. szerda
Az Európai Parlament előtti Szolidaritás téren énekelt a Váradi Dalnokok kórusa Brüsszelben
Tőkés László EP-képviselő meghívására szeptember 21-én háromnapos látogatásra érkezett Brüsszelbe a műkedvelőkből álló nagyváradi énekkar. Erdélyi képviselőnk több mint fél évtizedes áldásos tevékenységük elismeréseként hívta meg a férfikórus tagjait az Európai Parlament székhelyére.
Másnap a parlament épületében, a hivatalos szeminárium keretében a magyar látogatócsoportok felelőse, Láng Péter tartott szakavatott bemutatót az EP működéséről.
Tőkés László a meghívottak köszöntésekor kifejtette, hogy a dalnokok éppen azt képviselik a maguk sajátos módján, amit védelmezni kell Európa elidegenítésének körülményei között: önazonosságunkat, nemzeti értékeinket, kultúránkat, anyanyelvünket. Az EP migrációról szóló közvitáján a megszólalók túlnyomó többsége számára nem az volt fontos, hogy miként képviselhetjük és védhetjük meg Európa, az EU értékeit és érdekeit, hanem sokkal inkább a migránsok jogainak és érdekeinek a gondja foglalkoztatta őket. Ez önmagában még dicséretes is lenne, de az Unió a saját választóinak a szempontjából végletesen egyoldalú.
Gál Kinga fideszes néppárti képviselő az alapjogi bizottság üléséről jőve beszámolt a legforróbb kérdés, a menekültügy kapcsán felmerülő összetett vitákról. Mint mondta, „olyan ez az eset, mint azé a bizonyos állatorvosi lóé”. Az európai érdek- és értékellentétekre, valamint a Magyarországot ért méltatlan támadásokra vonatkozóan kifejtette, hogy egyre többen vannak azok, akik azt mondják, a konfliktus magyar kezelése nem kritikát, hanem pont ellenkezőleg, elismerést érdemelne.

Az énekkar ezután a parlament előtti, a lengyel Szolidaritás mozgalomról elnevezett téren találkozott Andrej Plenkovic horvát és Sandra Kalniete lettországi néppárti képviselőkkel. Utóbbi, országa egykori külügyminisztere és európai biztosa, meleg szavakkal köszönte meg a meghívást, különösképpen azért, mert harcostársaként tiszteli Tőkés Lászlót, aki nemcsak Románia, de az egész Európa demokratikus átalakulásának egyik történelmi alakja. Egyebek között elmondta, hogy Lettországban 1873 óta minden öt évben kórusfesztivált tartanak, a legutóbbi alkalommal több mint ötvenezren vettek részt ezen. „Jöjjenek önök is legközelebb, meghívom önöket hazámba, a soron következő kórustalálkozóra” – mondotta a képviselőnő. A balti országokban egyébként nagy hagyománya van a közösségi éneklésnek, nemhiába nevezték a szomszédos Észtországban „énekes forradalomnak” az 1989-as megmozdulásokat.
A Váradi Dalnokok ezután alkalmi koncertet adott, amelyet a téren összesereglettek élénk és lelkes érdeklődése kísért. A „nincs is a világon szebb a magyarnál” refrénű dal után a kórust köszöntő Plenkovic képviselő azt mondta, „önöket hallgatva nagyon sok hasonlóságot véltem felfedezni a nemzeti sajátosságaink között.” Hozzátette: „Tőkés László barátomat továbbra is támogatom, számíthat rám, köszönöm, hogy meghívott és önöket meghallgathattam.” Három hét múlva egyébként egy horvátországi kórus érkezik Brüsszelbe Andrej Plenkovic meghívására, aki a menekültügyre utalva annak a reményének adott hangot, hogy a belügyminiszterek, valamint az állam- és kormányfők találkozója után remélhetőleg Európa közös választ tud majd adni a válságra úgy, hogy közben az európai szolidaritás is megmaradjon.
A látogatócsoport tagjai a továbbiakban megtekintették az európai demokrácia történetét bemutató Parlamentáriumot, tisztelegtek a 125. éve született Bartók Béla szobránál, és a híres főtér, a Grand Place megtekintése után, hazaindulásuk előtt az Atomiumot is felkeresték.
hírek
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!












