» Állásfoglalás a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) körül zajló kultúrvita tárgyában
2020. szeptember 16. szerda
Állásfoglalás a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) körül zajló kultúrvita tárgyában
Megdöbbenéssel tapasztaljuk, hogy a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakítása ügyében zajló politikai konfrontáció Magyarországról a határon túlra is átterjedt.
A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Színház és Film Kara, valamint a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem intézményes módon fogta pártját budapesti társintézményük diákjai és tanárai kormányellenes tiltakozásának, nem kevesebbet állítva, mint hogy: „ebben a helyzetben az egyetemfoglalás és a küzdelem a legjobb döntés” (sic!). Az egyetemi anarchiába torkolló tiltakozások támogatói sorába több erdélyi színházigazgató is becsatlakozott, köztük az RMDSZ-es kultúrpolitika olyan közismert alakja, mint Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja.
Az SZDSZ-es vétetésű magyarországi kulturális véleménydiktatúra ellenében határozottan kiállunk a Vidnyánszky Attila nevével fémjelzett nemzeti színház- és filmművészeti törekvések mellett. Ezzel együtt pedig határozottan visszautasítjuk a külföldi balliberális kultúrpolitika erdélyi szálláscsinálóinak nevezett megnyilatkozásait.
Nagyvárad, 2020. szeptember 16.
Tőkés László,
az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke
hírek
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!












