hírek
2024. december 10. kedd
Meghívás és gratuláció
A Polgári Magyarországért Alapítvány minden évben átadja egy-egy arra érdemes személynek vagy közösségnek a Polgári Magyarországért Díjat, illetve a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. A díjak egy-egy bronzplakettból és oklevélből, valamint a díjakkal járó pénzjutalomból állnak. Az idei díjátadóra meghívást kapott Tőkés László püspök, az EMNT elnöke is.
2024. december 9. hétfő
Fellobbant a második gyertyaláng
Advent második vasárnapján a reményt szimbolizáló gyertyát gyújtották meg azon a nagyváradi adventi koszorún, amelyet idén a Holnaposok szoborcsoport mellett állítottak fel. Előző években a most felújítás alatt álló, felállványozott főtéri Szent László-templom tövében zajlottak az adventi gyertyagyújtások, s ezeken minden vasárnap más-más felekezet lelkésze tartott áhítatot.
2024. december 8. vasárnap
Kincses Előd és Mircea Dinescu kapta idén a Petőfi-díjat
A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány, valamint a MOL-csoport által közösen alapított kitüntetést 2009 óta olyan jeles személyek kapják, akik az elmúlt évtizedekben kiemelkedően sokat tettek a közép-európai népek szabadságáért. A díjat 2024-ben a tizenhatodik alkalommal adták át november 29-én a MOL Campuson tartott ünnepélyes alkalmon. Az idei díjazottak: Kincses Előd romániai magyar jogász, valamint Mircea Dinescu román költő.
2024. november 18. hétfő
Szoboravató beszéd
Megilletődéssel állunk meg áldott emlékű Wagner Nándor szobrászművész és hitvese, Chiyo Akijama Wagner felavatásra váró szoborpárosa előtt, városunk jeles szülöttje halálának évfordulóján. Szobraik Solti András szobrász munkáját dicsérik, aki Wagner Nándor születésének centenáriuma alkalmára alkotta meg őket.
2024. november 18. hétfő
Tisztelgés P. Kozma Imre előtt
Ezrek búcsúztak Kozma Imre atyától a budapesti Szent István Bazilikában, ahol november 15-én gyászmisét mondtak lelki üdvéért, majd eltemették a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnökét, irgalmasrendi szerzetest, az Irgalmasrend magyar tartományának korábbi delegátusát. Alább Tőkés László püspök sorai olvashatók:
2024. november 17. vasárnap
Nagyváradtól Masikóig, és vissza
Wagner Nándor 1997-ben bekövetkezett halálának évfordulóján, november 15-én a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen felállították és felavatták a kiváló szobrászművész és a hagyatékát, emlékét sokáig ápoló, 2021-ben elhunyt felesége, Wagnerné Chiyo Akiyama mellszobrait.
2024. november 7. csütörtök
Matematikusból egyetemépítő – in memoriam Kovács Béla
A Partiumi Keresztény Egyetem alapító rektora, prof. dr. Kovács Béla egyetemi tanár emléke előtt tisztelegve két hónappal az elhunyta után könyvet adott ki az életéről, munkásságáról. Ennek bemutatóját és a megboldogultról való bensősége megemlékezést 2024. november 4-én délután tartották az egyetem amfiteátrumában.
2024. október 28. hétfő
Akik felelősséggel cselekedték a jót
2024. október 27-én emléktáblát állítottak a száz éve született Dobai Istvánnak a mai Szatmár megyei Ákoson (románul Acâș, németül Fürstendorf), ami a trianoni diktátumig a Szilágy vármegyei Tasnádi járáshoz tartozott. A táblaavatást az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a Dobai István Társasággal és Buza László Egyesülettel közösen kezdeményezte, azt megelőzően református ünnepi istentiszteletet tartottak a község Árpád-kori monumentális templomában.
2024. október 25. péntek
„Isten szabadságra teremtett és szabadságra hívott el bennünket”
A nagyváradi Magyar Polgári Egyesület által létrehozott Polgári esték nevű rendezvénysorozat keretében megemlékezést tartottak Bihar megye székvárosában október 23-án késő délután, a magyar nemzeti ünnepen.
2024. szeptember 20. péntek