hírek

2021. június 1. kedd

A honosítás tíz évéről szóló kötet váradi bemutatójáról

Nemrég jelent meg az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kiadásában egy albumszerű szép, elegáns kötet Magyarnak lenni jó! címmel, a tíz éve zajló könnyített honosítási/visszahonosítási folyamat tiszteletére, megörökítésére.
2021. május 28. péntek

Elrendelték Tőkés László rágalmazási perének újratárgyalását

Május 26-án Marosvásárhelyen tartott rögtönzött közös sajtótájékoztatót Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke és Kincses Előd ügyvéd arról a 24-én meghozott és 25-én kihirdetett legfelsőbb ítélőszéki döntésről, amely hét év után született meg a 2014-ben elkezdett rágalmazási perben.
2021. május 27. csütörtök

Ülésezett az EMNT választmánya

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács választmánya a Hargita megyei Parajdon ülésezett, ahol nyilatkozatot fogadott el 2021. május 26-án.
2021. május 25. kedd

Püspökké szentelték Balog Zoltánt, a Dunamelléki Református Egyházkerület megválasztott lelkészi elöljáróját

Pünkösdhétfőn püspökszentelési ünnepség helyszíne volt a nagykőrösi református templom, amelynek gyülekezetéhez Arany János is tartozott 1851 és 1860 között, itteni tanárkodása éveiben.
2021. május 23. vasárnap

Megemlékezést tartottak Nagyváradon Rhédey Lajos szobránál

Születésének 260., halálának 190. évfordulóján megemlékezést tartott gróf Rhédey Lajos aranysarkantyús vitéz, császári és királyi kamarás, országgyűlési követ, bihari és beregi főispáni helytartó nagyváradi szobránál az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Egyesület. A tisztelgők között volt Tőkés László püspök is, az EMNT elnöke.
2021. május 21. péntek

ÜZENET A MÚLTBÓL A JELENBE

Tőkés László református lelkipásztornak a diktatúra rombolását bemutató 1986-os tanulmányáról
2021. május 12. szerda

Elölről kezdődik a pereskedés Tőkés László visszavont román állami kitüntetése miatt

A román Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék elfogadta Tőkés László fellebbezését, és arra kötelezte szerdán a Bukaresti Táblabíróságot, hogy tárgyalja újra a püspök állami kitüntetését megvonó elnöki rendelet jogszerűségét.
2021. május 1. szombat

Magyarnak lenni jó!

Nemrég mutatták be a csíkszeredai Lázár-ház dísztermében szervezett, könyvbemutatóval egybekötött sajtótájékoztatón a frissen megjelent Magyarnak lenni jó! – Az EMNT Demokrácia-központok 10 éve című kötetet.
2021. április 28. szerda

Döntött az EJEB: a székely zászló nem reklámzászló!

A strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) 2021. április 27-én hirdetett ítéletet az úgynevezett „TŐKÉS kontra ROMÁNIA” ügyben, a felperes javára.
2021. április 21. szerda

Tőkés László: „Tettekkel bizonyítottuk a nemzet iránti elkötelezettségünket!”

Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a csíkszeredai Lázár-ház dísztermében szervezett könyvbemutatóval egybekötött sajtótájékoztatót, amelynek keretében bemutatták a frissen megjelent Magyarnak lenni jó! – Az EMNT Demokrácia-központok 10 éve című kötetet.

összesen: 2089 db | 10 db/oldal

első vissza 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 következő utolsó

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010