2020. november 8. vasárnap
Újabb halasztás a Románia Csillagáért folytatott perben
November 5-ére volt kitűzve az újabb tárgyalás és esetleges ítélethirdetés a román Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszéken abban a polgári perben, amelyet Tőkés László indított a Románia Csillaga állami érdemrendtől való – szerinte törvénytelenül, politikai indíttatásból történt – megfosztása miatt Klaus Iohannis államfő ellen.
Noha a felperes és jogi képviselője, Kincses Előd ügyvéd kérték a bíróságtól, hogy érdemi tárgyalást tartson – a járványhelyzetre való tekintettel – a távollétükben, ez nem történt meg, a legfelsőbb ítélőszék közigazgatási és fiskális kollégiumának illetékes tanácsa ismét a halasztás mellett döntött, mint a legutóbbi két alkalommal, június 4-én és július 16-án.
A polgári peres eljárás immár ötödik évében jár, ugyanis 2016 áprilisában indult alapfokon a Bukaresti Ítélőtáblán, miután Tőkés László akkori európai parlamenti képviselő a román állami kitüntetését visszavonó 2016. március 4-i, 290. sz. elnöki rendelet megsemmisítését kérte az igazságszolgáltatástól. Mint ismeretes, a püspök a magas román állami elismerést a kommunista diktatúra elleni kiállásáért kapta a temesvári népfölkelés 20. évfordulóján, 2009-ben, Traian Băsescu hivatalban lévő román államelnöktől. A visszavonásáról szóló rendeletet Klaus Werner Iohannis jelenlegi államfő és Dacian Julien Cioloș akkori kormányfő jegyezték, a most folyó fellebbviteli perben rajtuk kívül az állami kitüntetésekben illetékes kormányfőtitkárság (Ludovic Orban miniszterelnök révén) és a Románia Csillaga nemzeti érdemrend becsületbírósága (Costin Georgescu elnök révén) az érintettek, alperesi oldalon.
Az érdemi tárgyalást sürgető beadványában a felperes emlékeztette a bíróságot: állami kitüntetésének megvonása szembe megy a jelenleg érvényes Román Alkotmánnyal is, amennyiben annak első cikkelye a harmadik bekezdésben az 1989-es decemberi forradalomról (és implicite annak hőseiről) szuperlatívuszokban tesz említést. A mostani halasztás is azt látszik igazolni: a román igazságszolgáltatás egyszerűen nem vállalja az azzal való szembenézést, hogy Tőkés Lászlót egy politikai indíttatású cselszövés nyomán, jogtalanul, alkotmánysértő módon fosztották meg kitüntetésétől, ezzel is kisebbítve azt a történelmi szerepét, amelyet a rendszerváltozásban „egy temesvári magyar papként” játszott.
A per folytatását 2021. február 18-ra odázta el a legfelsőbb bíróság.
A per folytatását 2021. február 18-ra odázta el a legfelsőbb bíróság.
hírek
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!












