2017. január 9. hétfő
Send this article Print this article

Tőkés László új évi sajtóértekezletéről

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, az Európai Parlament tagja – akit a Fidesz-KDNP nemzeti listáján erdélyi képviselőként választottak be 2014-ben az unió törvényhozásába – január 9-én délelőtt tartotta meg a 2017-es év első sajtótájékoztatóját a nagyváradi parlamenti irodában. Tőkés László elöljáróban köszöntötte a megjelent újságírókat, minden vonatkozásban jobb esztendőt kívánva nekik az éppen hátra hagyottnál.



Minden évkezdet alkalmat nyújt a visszatekintésre is, nem csupán a jövőfürkészésre – mondotta az EP-képviselő –, s mivel az évváltás mindig közel van időben az 1989-es rendszerváltoztató események évfordulójához, mérlegre tevődik ilyenkor is az, hogy mire jutottunk Romániában az akkori elvárásainkhoz, reményeinkhez, céljainkhoz képest, a sorsfordító napoktól egyre távolodva. Ennek egyfajta rövid összegzése szerepel abban a Nyilatkozatban, amit ez alkalommal fogalmazott meg és adott ki Tőkés László, s amit közleményünkhöz mellékelünk.
A közelmúlt eseményeit illetően a sajtótájékoztatón elhangzott: a december 11-i parlamenti választások nem sok jót ígérnek. A román posztkommunisták bevörösítették győzelmükkel Románia egész térképét, s a feltétel nélküli csatlósuknak jelentkező RMDSZ túlnyerte magát. Az EMNT elnöke üdvözölte a szövetség elnökének azt a megnyilatkozását, hogy Romániában a román–magyar viszonyt egy kétoldalú társadalmi szerződéssel kellene rendezni, úgy vélte azonban, hogy az RMDSZ tévúton halad, amikor a román nacionalista baloldallal szövetkezik. Szerinte ugyanis az elmúlt 27 év bizonyította, hogy az RMDSZ pártpolitikai logikán alapuló megoldásai nem vezetnek célba. Nemzetpolitikai alapon kell rendezni a romániai magyarság helyzetét – szögezte le Tőkés László. Ő maga már a diktatúra bukása után is azt szorgalmazta, hogy egy széles körű, reprezentatív román–magyar kerekasztal-megbeszéléssorozaton kellene kidolgozni a többségi-kisebbségi együttélés feltételrendszerét. 
 

 
A továbbiakban az RMDSZ választási kampányának kettősségeiről és az azokat betetőző paktumpolitikájáról szólt, valamint a bukaresti képviselet kétes személyi vonatkozásairól és a beígért „újratervezés” és megújulás visszásságairól szólt. Az EMNT elnöke nehezményezte, hogy az RMDSZ magyarországi kormánytámogatással visszaállította a romániai magyar egypártrendszert, hiszen a kampánypropagandában hangoztatott „magyar összefogás” csak egy szemfényvesztő blöff volt, ami pusztán a szavazatmaximalizálás céljait szolgálta. Visszatetsző az is, hogy Kelemen Hunorék előbb román veszéllyel riogatták választóikat, majd a magyarellenes többségi erőkkel kötöttek együttműködési megállapodást. Az EP-képviselő szerint az RMDSZ-nek nem lehet tovább „kétfelé sántikálnia”, el kell döntenie, hogy a posztkommunista romániai SZDP-nek, vagy a magyarországi rendszerváltó Fidesz-KDNP-nek akar-e a partnere lenni.
Saját egyházán belül is gyarapodnak a visszarendeződés jelei – jelezte sajnálattal a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspöke, konkrét példákat hozva fel.
Tőkés László úgy értékelte, hogy ellentmondásos folyamatok játszódnak le az egész romániai társadalomban. A megrekedt rendszerváltoztatás szükségszerű folytatása továbbra is kétséges, vannak biztató, de elkeserítő jelek is. Kijelentette: a múlttal való szembenézés nem állhat le, a kommunista diktatúra bűneit fel kell tárni, az elkövetőket felelősségre kell vonni, nemkülönben azokat is, akik 1989-ben és azután ellopták a forradalmat. Ami az erdélyi magyarság ügyét illeti: „Azt remélem, hogy a Fidesz-kormány egy teljes és valóságos összefogást fog támogatni, hiteles, az autonómia iránt elkötelezett közszereplőket, nem pedig opportunista, korrupt fennforgókat, és nem a posztkommunista egypártrendszert fogja véglegesíteni az erdélyi magyar politikai életben” – fogalmazott Tőkés László.


www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010