2011. március 9. szerda
„A mai napon jó volt magyarnak lenni Strasbourgban..."
„A mai napon jó volt magyarnak lenni Strasbourgban, az Európai Parlamentben, két okból is” – jelentette ki Tőkés László erdélyi EP-képviselő azon a kötetlen találkozón, melyre Schmitt Pál államfő ünnepélyes parlamenti beszéde után került sor, Jerzy Buzek elnök meghívására.
Az említett okok egyike maga az államelnöki beszéd, melyet a soros magyar EU-Elnökség vezetőjeként mondott el az EP volt alelnöke. Örömünk másik kiváltó oka az volt, hogy az európai törvényhozás elsöprő többséggel éppen a mai ülésén fogadta el Járóka Lívia néppárti képviselőnőnek az európai roma-stratégiáról szóló, kiváló Jelentését.
Tőkés László alelnök – másokkal együtt – őszinte elismerését fejezte ki az egyetlen európai parlamenti roma képviselőnek, akivel Balog Zoltán felzárkóztatási államtitkár társaságában folytatott informális megbeszélést a cigányügy felkarolása és a magyar EU-Elnökség ezzel kapcsolatos feladatai, valamint a határon túl élő magyar cigányok támogatása tárgyában. Mindhárman egyetértettek abban, hogy a közel egy milliónyira tehető Kárpát-medencei magyar cigányság integrációjának és felemelkedésének ügye főbenjáró nemzetpolitikai kérdés, melynek előbbrevitele teljes körű nemzeti – és európai – összefogást igényel.
Schmitt Pál államelnök nagy ívű parlamenti beszédében egyébként külön is kitért a roma-stratégiára, mint a magyar EU-Elnökség prioritásainak egyikére. Az államelnök ugyanakkor – széles európai összefüggésbe helyezve – szintén felemelte szavát az őshonos európai kisebbségi közösségek érdekében, teljes nyíltsággal szólva nemcsak a magyarországi kisebbségek, hanem a határon túlra szakadt magyarság sokszínű gazdagságáról és jogairól is. Beszéde hallatán az az érzés tölthette el valamennyi honfitársát, hogy valóban jó magyarnak lenni, a határon túliaknak pedig minden reménye meglehet arra, hogy a nem is oly távoli jövőben nekik is, a valóságban is jó lehet majd magyarnak lenniük.
Strasbourg, 2011. március 9.
Tőkés László
EP-alelnök
Sajtóirodája
Shmitt Pál államfő beszéde teljes terjedelmében a Magyar Elnökség honlapján olvasható:
http://www.eu2011.hu/hu/hir/schmitt-beszed-az-ep-ben
Shmitt Pál államfő beszéde teljes terjedelmében a Magyar Elnökség honlapján olvasható:
http://www.eu2011.hu/hu/hir/schmitt-beszed-az-ep-ben
hírek
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!












