2021. november 26. péntek
Send this article Print this article

Tőkés László: „Romániában dühöng a politikai és erkölcsi balkanizmus”

Kolozsváron ülésezett péntek délután az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács választmánya. Ennek apropóján tartott sajtótájékoztatót Tőkés László, az EMNT elnöke és Sándor Krisztina ügyvezető elnök a szervezet kolozsvári székházában.



A sajtóértekezlet elején Tőkés László megemlékezett a nemrégiben elhunyt Király Károlyról, aki a legkeményebb nacionálkommunista diktatúra éveiben is nyíltan kiállt az erdélyi magyar közösség védelmében, s tiltakozott a magyarság jogfosztottsága ellen. Az EMNT elnöke említést tett továbbá Beke István és Szőcs Zoltán ügyéről is, melynek kapcsán elmondta: üdvözlendőnek tartja a székely politikai foglyok kikerülését a román börtönből, ugyanakkor „az RMDSZ szégyene az, hogy pozícióit kihasználatlanul hagyva nem állt a sarkára, s nem tudta vagy nem akarta kiszabadítani igazságtalan fogságukból a székely hazafiakat”. A kormányválság és az újonnan megalakult román kormány kapcsán Tőkés László megállapította: Romániában dühöng a politikai és erkölcsi balkanizmus. „Íme, hogyan egyesül a vörös pestis és a nemzeti liberalizmus! A PSD és a PNL kiábrándító érdekházassága élén az a szász származású Klaus Iohannis államelnök áll, aki nemrég még – emlékezetessé vált, a magyar nyelvvel gúnyolódó beszédében – azzal vádolta a szociáldemokratákat, hogy eladják Erdélyt. Iohannis ismételten válságba taszította az országot, s mindeközben arról szónokolt, hogy Romániának elege van a válságokból. Ez nem más, mint a magas szintű, nagyképű demagógia minősített esete! Megállapíthatjuk: a PSD és a PNL becsapta választóit, s immár mindenki számára világossá vált, hogy semmilyen elvi alapja nincs politikájuknak” – mondta az EMNT elnöke. Aki ugyanakkor rámutatott: az RMDSZ ismét a többségi zsákmánypolitizálás részesévé vált, s nevével legitimálja a szociáldemokraták és nemzeti liberálisok szörnyszövetségét. „Sajnos az RMDSZ-ről is elmondható, hogy becsapta szavazóit, ráadásul ki van szolgáltatva a koalíciós többségnek, elveszítve ezzel maradék érdekérvényesítő képességét, s elnyomott kisebbségként hitelesíti elnyomóit. A kérdés csak az, hogy mit kap cserébe az RMDSZ mindezért? Fájó továbbá megállapítani, hogy a kormányprogramban nagyítóval is nehéz magyar vonatkozású ügyeket találni. Hová lett az autonómia, a magyar nyelvű felsőoktatás, a magyar nyelvű orvosképzés vagy épp a restitúció kérdése? De ugyanígy szó sem esik a forradalomhoz és a bányászjáráshoz kapcsolódó igazságtételről sem. Ezek fényében újra és újra hangsúlyoznunk kell: nincs az a pénz, amelyért megérné lemondani emberi, közösségi és nemzeti jogainkról, hiszen ha megtesszük, úgy közösségünk egésze vész el” – mutatott rá Tőkés László.
A múlt évben fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő EMNT-s demokráciaközpontok hálózata (www.emnt.org/irodaink) továbbra is várja a honosodni vágyókat, valamint mindazon erdélyi magyar állampolgárokat, akik segítséget kérnek az állampolgársághoz kötődő ügyintézésben – jelentette ki Sándor Krisztina. Az EMNT ügyvezető elnöke elmondta: idén januártól októberig megháromszorozódott a magyar állampolgárságot kérelmezők száma, s ez annak is köszönhető, hogy a szervezet már év eleje óta következetes tájékoztató kampányt folytat a témában, valamint rendszeressé váltak a terephonosítási kiszállások is, melyekben Magyarország csíkszeredai és kolozsvári főkonzulátusai is partnerek. „Érdemes felhívni mindazok figyelmét, akik még nem éltek az egyszerűsített honosítási eljárás nyújtotta lehetőséggel, és részt kívánnak venni a közelgő magyarországi parlamenti választáson, hogy legkésőbb december közepéig adják le kérelmüket, hogy még idejében megkaphassák a magyar állampolgárságot, ezt követően pedig élhessenek szavazati jogukkal” – mondta Sándor Krisztina, aki felhívta a figyelmet a magyarországi választói névjegyzékbe való regisztráció fontosságára is. Ez utóbbi kapcsán szintén tájékoztató kampányba kezdett az EMNT, valamint létrehozták a www.valasztas.info internetes oldalt is, ahol a regisztrációval kapcsolatos minden fontos információ megtalálható. „Mindazok, akik korábban már regisztráltak, de nem emlékeznek, milyen címre kérték a választói borítékot, vagy időközben adatmódosulás történt esetükben, meg kell újítsák regisztrációjukat, melyben az EMNT munkatársai szintén segítenek” – jelentette ki az ügyvezető elnök.
A sajtótájékoztató zárásaként elhangzott: az EMNT és a Reconstructio Egyesület idén is megszervezi immár hagyományossá vált román–magyar konferenciáját – a járványhelyzetre való tekintettel és a tavalyi évhez hasonlóan az online térben. A december 2-án 17 órától kezdődő konferencia az Interetnikus kapcsolatok az önkormányzatokban és a népszámlálás címet viseli, az eseményen pedig részt vesz Tőkés László püspök, Szilágyi Szabolcs újságíró, az „Unguri despre unguri” podcast ötletgazdája, Allen Coliban, Brassó polgármestere, Dominic Samuel Fritz, Temesvár polgármestere és Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, az Erdélyi Magyar Szövetség társelnöke. A beszélgetést Sándor Krisztina moderálja. Az esemény online az EMNT Facebook-oldalán (www.facebook.com/emnt.org), valamint a ZOOM alkalmazáson keresztül lesz elérhető. Azok számára, akik az utóbbi online felületen kívánják követni a konferenciát – szinkrontolmácsok segítségével – fordítás is biztosított lesz. A ZOOM-os felületre való belépéshez szükséges linket bárki megtalálhatja majd (a konferencia kezdetét megelőzően) a rendezvény Facebook-eseményének leírásában és az EMNT Facebook-oldalán – közölte ma az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kolozsvári sajtóirodája. 

hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010