2012. október 26. péntek
Tőkés László: Fehéroroszország engedje szabadon a politikai foglyokat!
Az Európai Parlament 2012. október 26-i, strasbourgi plenáris ülésének napirendjén – egyebek mellett – Fehéroroszország ügye szerepelt.
Alexander Lukashenko közel húsz éve vezeti Fehéroroszországot
Stefan Füle bővítési biztos előterjesztésében az Európai Bizottság elítélő álláspontját, illetve a volt szovjet tagköztársaságban kialakult, egyre súlyosbodó helyzetet ismertette. Az európai törvényhozás határozatban ítélte el Fehéroroszországot, az eddiginél is erőteljesebb fellépésre szólítva fel az Európai Uniót, valamint a Külügyi Szolgálatot a diktatórikus belorusz rendszerrel szemben.
Amint az közismert, az "Európa utolsó diktátorának" nevezett Alexander Lukashenko elnök közel húsz éve tartó uralma az ország csaknem teljes nemzetközi elszigetelődéséhez vezetett. A nemzetközi közösség köreiben szintén aggodalomra adnak okot a Lukashenko-rezsimnek a posztkommunista Oroszországgal fenntartott kétes kapcsolatai.
Amint ezt a legutóbbi parlamenti választások is bizonyították, a demokratikus alapelveket és az emberi jogokat lábbal tipró rezsim nem hajlandó előrelépést tenni a demokratikus átalakulás útján és az emberi jogok biztosítása terén. Épp ellenkezőleg, a békés eszközökkel élő politikai ellenzék, valamint a média és a civil társadalom tagjai ellen egyre inkább erősödő, megfélemlítő terrorkampányról számol be számos nemzetközi forrás.
Tekintettel a kialakult helyzetre, az Európai Unió felfüggesztette az 1995-ben megkötött EU-Fehéroroszországi Partnerségi és Együttműködési Megállapodást, másfelől a Keleti Partnerség viszonyrendszerében is befagytak a fehérorosz kapcsolatok. Az Unió több ízben is felszólította a fehérorosz hatóságokat, hogy vessenek véget a terrornak, annak érdekében is, hogy a Keleti Partnerség által biztosított párbeszéd lehetővé váljon. Az EU csakis abban az esetben hajlandó partnerként kezelni keleti szomszédját, hogyha eleget tesz nemzetközi vállalásainak, és tiszteletben tartja az egyetemes alapvető jogokat.
Hozzászólásában Tőkés László európai képviselő szolidaritását fejezte ki a kommunizmus bukása után több mint két évtizeddel is diktatórikus viszonyok között élő fehérorosz társadalom iránt, külön is kihangsúlyozva, hogy az életbe léptetett európai szankciók nem ellenük irányulnak, hanem – éppen ellenkezőleg – az elnyomó rezsimet hivatottak büntetni.
Strasbourg, 2012. október 25.
Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája
Mellékeljük Tőkés László felszólalását.
HOZZÁSZÓLÁS
Fehéroroszország ügyében
Az Unió Külügyi Tanácsa legutóbbi – 2012. október 15-i – ülésén mélységes aggodalmát fejezte ki a fehéroroszországi helyzet súlyosbodása, az emberi jogok megcsúfolása, a demokrácia és a jogállamiság teljes hiánya miatt. A Tanács megállapította, hogy a szeptemberi parlamenti választások folyamata átláthatatlan és tisztességtelen volt.
A kritikus helyzetre való tekintettel az Unió jogosan függesztette fel a Fehéroroszországgal kötött partnerségi és együttműködési megállapodást. Javasolom, hogy a Fehéroroszország kormányának küldendő, újabb üzenetünk is félreérthetetlen legyen. A fehérorosz társadalmat viszont biztosítsuk föltétlen szolidaritásunkról, hiszen az európai szankciók nem ellene, hanem a diktatórikus rezsim ellen irányulnak.
Az Európai Külügyi Szolgálat és a Külügyi Főképviselő leghatározottabb fellépését kérem annak érdekében, hogy Fehéroroszország feltétel nélkül működjön együtt a nemzetközi emberi jogi fórumokkal, azonnali hatállyal bocsássa szabadon a politikai foglyokat, és vessen véget a kínzásoknak és a kivégzéseknek.
Strasbourg, 2012. október 26.
Tőkés László
EP-képviselő
hírek
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!












