2015. február 23. hétfő
Send this article Print this article

Tőkés László Debrecenben tárgyalt

Tőkés László erdélyi európai parlamenti képviselő a januári évkezdő nagyváradi fogadáson, amelynek díszvendége Debrecen polgármestere volt, arról egyezett meg Papp Lászlóval – miután gratulált a megválasztáshoz –, hogy rövid időn belül felkeresi őt hivatalában egy külön egyeztetés végett.



 Ennek az adott külön aktualitást, hogy a magyarországi EP-választásokkor a Fidesz-KDNP nemzeti listáján megválasztott Tőkés László a magyar néppárti delegáció beosztása szerint Hajdú-Bihar megye és Debrecen képviseletét is ellátja az Európai Parlamentben. A találkozóra ma délelőtt került sor a cívis városban, az azt követő sajtótájékoztatón Tőkés László és Papp László a kettejük közötti megbeszélésről közösen számolt be. Megerősítették, hogy az erdélyi képviselő nem csupán a romániai magyarokat hivatott képviselni az európai porondon, hiszen a határok feletti nemzetegyesítés szellemében a virtuális választókörzetébe több kelet-magyarországi régió is beletartozik, így például Hajdú-Bihar megye is. Ezért Tőkés László szoros kapcsolattartásra törekszik az itteni önkormányzatokkal éppúgy, mint a Tiszántúli Református Egyházkerülettel és a Debreceni Egyetemmel, hiszen ez a kapcsolat az 1989-es rendszerváltozás óta élő és gyümölcsöző, előző Királyhágó-melléki püspökként és a Partiumi Keresztény Egyetem alapító elnökeként ezt megelégedéssel nyugtázhatja.
Papp László polgármester kiemelte: az EU-források új rendszerében, amikor a magyar programok mellett közvetlenül brüsszeli forrásokhoz is hozzá lehet jutni, különösen fontossá vált a megfelelő információcsere Debrecen és a város képviseletét ellátó politikai szereplők között. A polgármester emlékeztetett rá, hogy Debrecen számára rendkívül eredményes volt a 2007-2013 közötti időszak, amikor több mint 100 milliárd forint uniós forráshoz jutott a város: az önkormányzat, az egyetem, a gazdaság helyi szereplői és a civil szervezetek.
Tőkés László kifejtette: az elmúlt években intenzív kapcsolat alakult ki Debrecen és Nagyvárad, Hajdú-Bihar és Bihar megye között, és ezt a határ menti közös fejlődést igyekszik segíteni európai parlamenti képviselőként. „A magyar és a román érdek alapvető ügyekben nem ütközik egymással” – adott hangot meggyőződésének a püspök.Ugyanakkor szkeptikusan nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy a magyar-román határ menti fejlesztési programokat irányító hatóság Bukarestbe került, mivel „az EU-ban Románia az utolsók között kullog a források lehívása terén”. Magyarország mérce és minta lehet Románia számára – tette hozzá Tőkés László arra a felvetésére, hogy Magyarország kiemelkedően teljesít a források felhasználásban, ami segítség lehet Romániának is a további együttműködésben. Nagyvárad, Arad és Nagyszalonta már eddig is sokat profitált ebből – jegyezte meg az EP-képviselő.
 

 
A 2014-2020-as uniós költségvetési időszakra vonatkozó debreceni gazdaságfejlesztési program brüsszeli megismertetésében is kérték Tőkés László segítségét – tette hozzá Papp László. A magyar-román határon átnyúló projektek közül kiemelte a debreceni Latinovits-színház befejezéséhez szükséges források megszerzését. S ha már a magyar-román közös projektek tekintetében az irányító hatóság Magyarországról Romániába került, ezért is különösen jelentős, hogy megfelelő képviselete legyen Debrecennek. Az Európai Parlamentben idén már 8. évét töltő Tőkés László megígérte a közvetítést, kiemelve, hogy a román féllel összhangban, de mindig a magyar érdekeket szem előtt tartva támogatja majd a fejlesztési elképzeléseke
Tőkés László és Papp László is megemlékezett a sajtótájékoztatón a 2006-ban, 39 éves korában súlyos betegségben elhunyt Pálfi Istvánról, a térség fideszes európai parlamenti képviselőjéről, aki sokat tett a magyar-román határ menti együttműködésért, a régió fejlesztéséért. Erdélyi képviselőnk ugyanakkor ismételten gratulált a Tiszántúl új református püspökének, Fekete Károlynak is megválasztása alkalmával.


www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010