2015. október 26. hétfő
Send this article Print this article

Szacsvay Imrére emlékeztek Nagyváradon

A forradalmi országgyűlés mártír jegyzőjéről, Szacsvay Imréről is megemlékeztek október 25-én a nagyvárad-olaszi református templomban a vasárnap délelőtti istentiszteleten. Az ifjú váradi ügyvédet, politikust, országgyűlési követet 1849. október 24-én hajnalban végezték ki a pesti Újépület melletti fatéren.



Igehirdetésében Tőkés László váradolaszi lelkipásztor az október hónaphoz köthető jeles – örömteli vagy tragikus – történelmi eseményeket idézte fel az alapigéhez kapcsolódóan: „Mert jobb, ha jót cselekedve szenvedtek, ha így akarja az Isten akarata, hogynem gonoszt cselekedve.” (1Pt 3,17). Sok szenvedésen átesett magyar népünk igazán elmondhatja magáról: a jézusi tanítás mentén mindig igyekezett a békesség kötelékében élni és megmaradni, ám folyton arra kényszerült, hogy félelmét leküzdve érvényre juttassa igazságérzetét, akár konfliktusok árán is. A szabadságért, az igazságért, a jogainkért töretlenül küzdöttünk és küzdünk, el-ellankadva bár, de újult erővel vettük és vesszük fel a harcot, álltunk és állunk helyt – egyen-egyenként és közösségben – hitünkért, népünkért és nemzetünkért. Krisztus útján járva követjük a nagy elődök példáját, és hajtunk fejet áldozatuk előtt. Az igehirdető a hegyi beszédből idézett boldogságmondások antitézispárjai összefüggésében a valós és látszólagos ellentmondások hátterét megvilágítva figyelmeztetett: Jézus Krisztus válaszaiban mindig ott van a választás lehetősége. A Teremtő ugyanis az embernek eleve megadta a és a gonosz közötti opció lehetőségét, megalkuvásaink és kiállásaink ebből adódóan saját felelősségünkön múlnak. A Megváltó élete és tanítása híven tükrözi ugyanakkor az emberi lélek és sors komplexitását, hiszen miközben ő maga a békesség hirdetője volt, aközben az igazságért  kellett üldöztetést és vértanúságot szenvednie. Márpedig „boldogok, a kik háborúságot szenvednek az igazságért: mert övék a mennyeknek országa” (Mt 5,10).
A prédikációt követően Tőkés László európai képviselőként és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökeként is szólt a gyülekezethez, az utóbbi idők néhány olyan nemzetközi és nemzetpolitikai eseményéről számolva be röviden, amelyeknek tevékeny részvevője lehetett. Európa megvédésének követelménye az egyik legvitatottabb kérdés a régióban a migránsinvázió napjaiban, ehhez pedig szervesen kapcsolódik az az önvédelmi és önrendelkezési küzdelem, amit a magyarság folytat a Kárpát-medencében. Míg Magyarország a saját határait kénytelen védeni, addig például a székelység a saját történelmi határait világítja ki őrtüzekkel, önnön közösségi létének védelmében. Az október 24-i, a Székelyföld határain is túlterjedő lármafagyújtás ékesen példázta ama nemzeti szolidaritást, amire oly nagy és gyakori szükség lenne Dévénytől Vereckéig, a Partiumtól Háromszékig – hangsúlyozta erdélyi képviselőnk.
 

 
A továbbiakban Fleisz János történész, egyetemi tanár, Szacsvay Imre életének és munkásságának monográfusa mondott emlékbeszédet, rövid szintézisét adva a mártír jegyző politikai pályafutásának, kiemelve: a függetlenségi nyilatkozat – amelynek Kossuth mellett társszerzője volt – aláírásával ugyan főbenjáró bűnt követett el a császári hatalom szemében, ám nem „csak egy tollvonás volt bűne”, hiszen bár fegyvert nem fogott, Szacsvay egyike volt a magyar szabadságharc kiemelkedő személyiségeinek, akit hazaszeretete, kiállása, radikalizmusa és hajthatatlansága predesztinált a vértanúságra. A kivégzése előtti napon öccséhez írt búcsúlevelét Török Sándor olvasta föl, melyben ez áll: „Meghalok, ha kell, lelkem nyugodt, vétek sohasem terhelé, minden bűnöm az, hogy képviselői kötelességemet elébe tettem saját személyemnek.” Két évtizedig jeltelen sírban nyugodott, 1870-ben kerülhetett végső nyughelyre a Kerepesi úti temetőben kilenc társával együtt. Ma is álló, impozáns nagyváradi emlékszobrát, Margó Ede alkotását 1907. március 15-én leplezték le az Ezredévi Emléktéren. Amit 1937 júniusáig tűrtek meg az új román hatóságok, ekkor lebontották, de szerencsére nem verték szét, múzeumi raktárban tárolták. 1942. május 5-én a visszatért magyar adminisztráció állíttatta vissza a régi helyére. Soós István polgármester akkori beszédében – mintegy a jövőt megelőlegezve – ezeket mondotta: „Midőn Nagyvárad város közönsége nevében újból átadom a kegyeletnek és tiszteletnek Szacsvay Imre szobrát, teszem ezt abban a reményben, hogy ez a szobor most már örökké és véglegesen megtartja helyét, és Nagyvárad magyarsága elég erős lesz, hogy ezt a szobrot és vele együtt a magyar érdekeket bármikor, bárkivel szemben megvédelmezze.”
A szoborkompozíció napjainkban is a régi helyén, jelenleg éppen felújítás alatt áll, bár a munkálatokra közpénz nem került. A Ceaușescu-diktatúra bukása után a szobor a március 15-i és október 6-i nagyváradi, bihari megemlékezések fő színterévé vált. 1999. október 24-én – a háború óta először – emlékeztek meg szélesebb keretek között Nagyváradon Szacsvay Imréről, Tőkés László királyhágómelléki református püspök és Alföldi László kolozsvári magyar főkonzul közös szervezésében, újjáéledő kultusza méltó közösségi összefogásnak volt az előszele, ám mára a többségi hatalom által legitimált romániai magyar politikai kurzus rátelepedett erre is. Fleisz professzor jelezte: nemrég felvillant a lehetősége, hogy a Magyar Országgyűlés közreműködésével a nemzeti összefogás rendszerében kapjon új lendületet a Szacsvay-kultusz.


www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010