2016. november 22. kedd
Send this article Print this article

Romániának szembe kell néznie saját titkosszolgálati és forradalmi múltjával

November 19-én este a Realitatea nevű bukaresti kereskedelmi televízióban Octavian Hoandră vezényletével valóságos Securitate–SRI (Serviciul Român de Informaţii – Román Hírszerző Szolgálat) kerekasztalnak lehettünk tanúi, többek mellett Radu Tinu, a kommunista politikai rendőrség, a Securitate volt Temes megyei helyettes vezetőjének, valamint Costin Georgescunak, a SRI volt vezérigazgatójának részvételével.



 . Összeállt, ami összetartozik – mondhatni annak kapcsán, hogy az előbbi az 1980-as években Temesváron az ún. Tőkés-ügy főrangú felelőse volt, az utóbbi pedig annak a becsületbíróságnak a jelenlegi elnöke, melynek javaslata alapján Klaus Iohannis államelnök ez év márciusában visszavonta tőlem a Románia Csillaga Nemzeti Érdemrendet, amivel forradalmi érdemeimért tüntettek ki. A nacionálkommunista időket idéző kerekasztal – egyebek mellett – fizetett titkos ügynöknek nyilvánította szerény személyemet, aki „nem Ceauşescunak, hanem Romániának voltam – és vagyok – az esküdt ellensége”. Ugyanakkor sajnálkozásukat fejezték ki amiatt, hogy a temesvári eseményeket megelőzendő kellő időben nem tartóztattak le.
Mindezt akár személyi szintre korlátozódó, becsületbeli sérelemnek foghatnánk fel, hogyha egyúttal az 1989-es temesvári népfelkelés történelmet hamisító átértelmezésére is nem történt volna kísérlet. A „szenzációs leleplezések” szándékával megszólaló titokszolgák és beszélgetőpartnereik ugyanis nem kevesebbet állítottak, mint azt, hogy a romániai forradalom külföldi – nevezetesen a szovjet és a magyar – titkosszolgálatok műve volt, és valójában nem a forradalmárok hősiessége, hanem amazok mesterkedése, egy valóságos Románia-ellenes puccs buktatta meg a Ceauşescu-diktatúrát.
Az elhangzott és más hasonló, titkosszolgálati főszereplők részvételével zajló műsorok nyilvánvaló szándéka a román forradalom politikai célzattal történő átpozicionálása és diszkreditálása – ami egyet jelent Temesvár történelmi szerepének a meghamisításával, a forradalom hőseinek és áldozatainak a meggyalázásával.
Ezzel együtt a régi-új román titkosszolgálat a példamutató temesvári román–magyar összefogást is hitelteleníteni próbálja, irredenta románellenes „összeesküvésnek” igyekezvén beállítani az ott történteket. A magyarellenes Securitate-propaganda attól sem riad vissza, hogy a soknemzetiségű Temesvártól elvitatva, a moldvai Iaşi városának tulajdonítsa a népfelkelés kirobbantásának elsőbbségét.
Tiltakozom az ellen, hogy a demokratikus Románia nyilvánossága előtt, a média szabadságával durván visszaélve, a bukott kommunista diktatúra titkosszolgálatának volt hivatalosai és szószólói lejárassák az antikommunista forradalmat, valamint azokat, akik hősiesen harcoltak és életüket áldozták a szabadságért. Radu Tinunak és hírhedt társainak nem a televízió képernyőjén, hanem a börtönben volna a helyük, hiszen cselekvő módon vették ki részüket a szabadságharcosok elleni erőszakos cselekményekben és tömeges gyilkosságokban.
  Temesvár szellemében tiltakozom ugyanakkor a forradalom hitelét romboló magyarellenes társadalmi közhangulat gerjesztése és minden fajta nacionalista uszítás ellen, ami nem más, mint a csausizmus és a szekurizmus posztkommunista megnyilvánulása.
  Tiltakozásomnak a mai napon az Európai Parlament nyilvánossága előtt is hangot adtam. (Felszólalásomat mellékelem.)
  Az elmondottak vonatkozásában óvatos bizakodásra adnak okot azok a fejlemények, hogy idén júniusban – az események után közel harminc esztendővel (!) – a legfelsőbb bíróság elrendelte az 1989-es forradalom aktáinak az újranyitását, legutóbb pedig a katonai ügyészség emberiesség elleni bűncselekmények gyanújával indított vizsgálatot a forradalom ügyében.
  Az igazság- és a jóvátétel jegyében, az „ellopott forradalom” helyreállítása érdekében elkerülhetetlen, hogy Románia szembe ne nézzen saját titkosszolgálati és forradalmi múltjával.
 
Strasbourg, 2016. november 21.
 
 
                                                                                                            Tőkés László
                                                                                                 volt temesvári lelkipásztor
                                                                                                             európai képviselő
 
 


www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010