2016. május 23. hétfő
Send this article Print this article

Rendhagyó körlevél Református Anyaszentegyházunk népéhez

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Elnöksége az egyházközségi elnökségekhez intézett Körlevélben utasította vissza azon bírálatomat, mely szerint az 1989-es örökségét megtagadva az egyházkerület átesett a ló másik oldalára, és az RMDSZ csatlósává, pártegyházzá válott. Az elvi állásfoglalásom tárgyában kialakult vitát az RMDSZ-es pártsajtó „újabb csörtének” minősíti Tőkés László és Csűry István között.



 Valójában múlt és jelen ütközik egymással a választások közeledtén. Az 1989 előtti időkben Papp László egykori püspök a román nacionálkommunista rezsim jármába kényszerítette egyházát. Mostani utódja csak gazdát cserélt, amikor is a nemzeti egységet kizárólagos pártegységre cserélve fel egyoldalú és látványos módon az egyeduralomra törő RMDSZ mellett kötelezi el féltve szeretett Egyházunkat.
Az „egyenlő távolság” és az „arányos közelség” körlevélben hangoztatott elve: játék a szavakkal, mely Markó Béla megfogalmazását juttatja eszünkbe, aki „azonos távolságot” hirdetett volt Orbán Viktor miniszterelnök és Gyurcsány pártjával.
A valóság az, hogy az Egyházkerület és az RMDSZ legutóbbi – áprilisi – „pártgyűlésén” Csűry István és a jelen lévő Kelemen Hunor pártelnök a küszöbön álló választásokra nézve kötöttek szövetséget „a lehető legnagyobb magyar képviselet elérése” céljából, kizárva belőle egyházunk azon híveit, akik nem az RMDSZ oldalán állnak, figyelmen kívül hagyva ugyanakkor, hogy az utóbbi választások alkalmával az erdélyi magyarság százezrei vonták meg bizalmukat a hatalombarát és korrupt RMDSZ-es nomenklatúrától. Éppen ezért „a legteljesebb magyar egység megteremtésére” való hivatkozás végképpen hamisan cseng azok szájából, akik rendre minden összefogásra irányuló kezdeményezésünket visszautasították, és éppen ők állnak az egység megvalósulásának útjában.
Csűry István volt helyettesemként Egyházkerületünk keresztény-nemzeti irányvonalának elvhű képviselőjeként viselkedett. Püspökké válása óta azonban – egyes volt szolgatársainkkal egyetemben – elvtelen módon azokkal a Bihar megyei RMDSZ-es kiskirályokkal bútorozott össze, akik csak a párt érdekeit szolgáló pénzosztásokban jeleskednek, azzal a Kiss SándorLakatos PéterSzabó Ödön–Biró Rozália négyessel, amely a 2000-es évek elején éppen Egyházkerületünktől orozta el az eredeti Ady-központ felépítésére a Széchenyi Terv keretében elnyert 320 millió forintos fejlesztési támogatást.
Ebben a felemás egyházpolitikában Csűry István püspök társelnöke nem más, mint Varga Attila volt RMDSZ-es parlamenti képviselő, Egyházkerületünk szabálytalanul megválasztott főgondnoka, a bukaresti Alkotmánybíróság tagságának várományosa.
„Meddig sántikáltok kétfelé?” – szögezi a kérdést Illés próféta Baál hamis prófétáinak (1Kir 18,21). „Krisztusnak és Pilátusnak egyformán szolgálni nem lehet” – adja meg a találó választ igaz hitű erdélyi költőnk, Dsida Jenő.


www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010