»
Kolozsvár, 2021. november 5.
2021. november 5. péntek
R É S Z V É T N Y I L V Á N Í T Á S
Király Károly halála kapcsánMély fájdalommal értesültünk, hogy életének 92. évében elhunyt
KIRÁLY KÁROLY
erdélyi magyar politikus
Király Károly a legkeményebb nacionálkommunista diktatúra éveiben is nyíltan kiállt az erdélyi magyar közösség védelmében, s tiltakozott a magyarság jogfosztott helyzete ellen. A rendszerváltozást követően az autonómia ügyének megkerülhetetlen vezető képviselője lett, a román parlament tagjaként pedig megalkuvást nem tűrő módon küzdött az erdélyi magyar érdekképviselet kiteljesítéséért.
Áldozatos munkája elismeréseképpen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács 2013-ban tüntette ki a Kós Károly-díjjal. Laudációjában – egyebek mellett – ez áll:
„az autonómiagondolat egyik első frontembereként az 1970-es évek Romániájában, a csend és a sötétség országában az első hang volt, mely szembeszállt a zsarnokkal, és elindította az erdélyi magyarság morális és intellektuális ébredését”.
Isten vigasztalása legyen a gyászoló családdal!
Emléke legyen áldott!
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Elnöksége
hírek
2024. május 20. hétfő
Megnyílt a gyalui várkastélykapu
2024. május 20. hétfő
Átadták az idei Wagner-Nándor díjakat
2024. május 15. szerda
Találkozó a HHRF képviselőivel
2024. május 13. hétfő
Százéves a Johannita Rend Magyar Tagozata
2024. május 9. csütörtök
A PKE alapítására (is) emlékezve
2024. április 29. hétfő
Dél-afrikai búrok és magyarok érkeztek Erdélybe
2024. április 14. vasárnap
Tőkés Lászlóról a finn fővárosban
2024. március 16. szombat
Petőfivel – Erdélyért és a szabadságért
2024. március 11. hétfő
Az autonómia létkérdés
2024. március 10. vasárnap
Ismét autonómiaköveteléssel ért véget a székely szabadság napja