2016. május 20. péntek
Nyárádkarácson: megteremthető a néppártos többség a helyi tanácsban
A helyhatósági választásokat megelőző kampány alkalmából lakossági fórumot tartott az Erdélyi Magyar Néppárt szervezete Nyárádkarácsonban (Maros m.) május 18-án. Az eseményen jelen volt Szilágyi Zsolt, a Néppárt elnöke és Tőkés László, európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke is.
Elsőként Szilágyi Attila tanácsosjelölt köszöntötte a megjelenteket. „Le kell számolnunk a kommunizmus örökségével és a múltszázad pártkatonáival, hogy jövőt teremthessük fiataljainknak. Csapatunk célja a kanalizálás és vízhálózat kiépítése, valamint sportlétesítmények építése” – mondta Szilágyi Attila. Ehhez csatlakozva Simon Sándor tanácsosjelölt elmondta: nyugodt, tervezhető életet akarnak biztosítani a falu lakói számára.
„Nem ígérgetni, hanem cselekedni kell” – mondta Apa Mihály polgármesterjelölt. A politikus elmondta: elérkezettnek látja az időt a változásra, és ebben számít a helyi roma közösség támogatására is. Apa Mihály is kiemelte a falu vízproblémáit, melyre mihamarabb megoldást kell találni, s egy olyan település vezetője kíván lenni, ahol „jó élni és ahová jó hazatérni”.
Tőkés László hangsúlyozta: a választott vezetőknek nem uralkodniuk kell, hanem szolgálniuk a közösséget. „Szédületes azok száma, akik korrupció miatt ülnek börtönben, vagy vannak eljárás alatt” – jelentette ki az EMNT elnöke, majd hozzátette: mint kiderült, az RMDSZ nem számolt el azzal a 4-5 millió eurónyi támogatással, melyet a román állam a magyar közösség számára folyósít évente. Tőkés a korrupció elkerülése mellett a szülőföldön való helytállás és megmaradás fontosságáról is beszélt, majd hozzátette: a közelgő helyhatósági választás egyik kulcskérdése, hogy sikerül-e tisztességes magyar embereket bejuttatni a helyi és megyei tanácsokba.
Szilágyi Zsolt megköszönte a helyi tanácsosjelölteknek, hogy vállalják a június 5-i megmérettetést, és indulásukkal megteremtik a választás lehetőségét. A Néppárt elnöke emlékeztetett: a demokratikus választások jó alkalmat biztosítanak arra, hogy a választók lecseréljék azokat a vezetőket, akik nem a közösség javát szolgálják. Szilágyi úgy látja, hogy Nyárádkarácsonban is megérett az idő a változásra, és a településnek szüksége van a megújulásra. „A kizárólag a hatalom megtartásában érdekelt RMDSZ-szel szemben az Néppárt egy olyan alternatíva lehet, melyet eszközként használva, a közösség érdekeit szolgálhatjuk. Mindenkinek tudatosítania kell: a politika van az emberekért, és nem az emberek a politikáért” – jelentette ki Szilágyi Zsolt. A Néppárt elnöke elmondta: a választott vezetőktől elvárható, hogy a közéletet és a közpénzek elköltését átláthatóvá tegyék, s ennek fényében az RMDSZ-től is azt várja, hogy tételesen elszámoljanak az állami támogatásokkal.
A fórum végén Bereczki Ferenc, a Néppárt Maros megyei elnöke elmondta: ha az eseményen megjelentek június 5-én elmennek – családtagjaikkal együtt – szavazni megteremthető lesz a néppártos többség a helyi tanácsban.
hírek
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!












