2020. augusztus 7. péntek
Levél a KMAT tagszervezeteihez
Mint ismeretes, Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke levélben fordult két európai uniós tagállam, Horvátország és Szlovénia kormányfőihez, Andrej Plenkovichoz és Janez Jansához, a személyes ismeretség okán is. Mindkettőjüket arra kérte, hogy a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezés ügyében újraindult aláírásgyűjtéshez adjanak meg minden lehetséges segítséget, támogatást, különös tekintettel arra, hogy országaikban eddig alacsony volt a hozzájárulás.
Az EMNT elnöke tegnap újabb levelet írt, ezúttal az általa elnökölt Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács tagszervezeteinek vezetőihez fordulva. A KMAT a Magyarországgal szomszédos hét államban élő magyar nemzeti közösségek autonomista szervezeteit tömöríti, melyek a Kárpát-medencei magyarság meghatározó nemzetpolitikai tényezői. Az alábbiakban teljes terjedelmében idézzük Tőkés László levelét:
„Tisztelt Elnök úr!
A váratlanul reánk tört koronavírus-járvány miatt gondolnunk sem lehetett a KMAT összehívására. Ugyanez az oka trianoni konferenciasorozatunk megszakadásának.
Jobb idők és kedvezőbb körülmények reményében ezennel egy rendhagyó kérdés tárgyában fordulok Európai Unióban működő Tagszervezeteinkhez. A Székely Nemzeti Tanács által kezdeményezett európai polgári kezdeményezés érvényesítéséhez szükséges aláírások összegyűjtéséhez kérem szíves segítségüket és támogatásukat, miközben az erdélyieknek és a felvidékieknek, továbbá az anyaországiaknak ezúton is közös köszönetünket fejezem ki a reájuk nézve előírt kvótát messze meghaladó aláírások első határidőre való megszerzéséért.
Természetesen az aláírásgyűjtés Romániában, Szlovákiában és Magyarországon is tovább folytatható. Külön kéréssel fordulok viszont horvátországi, szlovéniai és ausztriai Testvéreinkhez, tisztelettel kérve hathatós közreműködésüket az országukra eső aláírásszám lehetőség szerinti eléréséhez. Hozzájuk fűződő közvetlen kapcsolatom miatt Andrej Plenkovic és Janez Jansa miniszterelnök urakat is írásbeli úton kerestem meg, ami talán kedvezően befolyásolhatja országaikban zajló aláírásgyűjtésünket. Remélhetőleg horvát, szlovén és osztrák aláírókat is lehetséges lesz megnyerni közös európai ügyünknek.
Kellő tájékoztatás végett a következő linket lehet felkeresni, itt találhatók az online aláírási lehetőségek is: http://www.nationalregions.eu/.
A történelmi régiókra vonatkozó európai polgári kezdeményezés eredményes voltában reménykedve bajtársi tisztelettel és testvéri szeretettel küldöm jókívánságaimat” – zárul a levél.
hírek
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!












