2014. március 10. hétfő
Isten szabadnak teremtett minket
Isten szabadnak teremtett minket – nem szolgának. Emberi és nemzeti jogaink nem képezhetik alku tárgyát. Nem hagyjuk a román kormány csapdájába csalatni magunkat. Szabadságunkért rendületlenül kiállunk – üzente Tőkés László EP-képviselő a Székely Szabadság Napján.
Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Megemlékezők!
Kedves Testvéreim és Honfitársaim!
A Székely Szabadság Napja alkalmából ezúton küldöm harcos üdvözletem mindazoknak, akik a tilalmas viszonyok ellenére a székelyvásárhelyi Postaréten összegyűltek.
„Marosvásárhelyre figyeljen a világ!” – ekképpen hangzott a felhívás világszerte. Én magam, Strasbourgba menet, Veletek szinte egy időben, az Európai Parlament plenárisán készülök felemelni a szavam Székelyföld területi autonómiája és erdélyi magyarságunk önrendelkezésének az ügye mellett.
Kós Károly Kiáltó szava visszhangzik bennem. Hogyha a területében meggyarapodott románság meg fogja becsülni erdélyi magyar polgárait – szövetségesekre fog találni bennük. De amennyiben ezt elmulasztja megtenni – a legjobb akaratunk ellenére, és saját kárára, határozott ellenállásra fog késztetni bennünket.
Találó példa erre 1990 Fekete Márciusa, valamint a városi hatóságok mostani törvényellenes tiltó határozata a Szabadság Napjának békés felvonulása ellenében. Önrendelkezésünk jogának tudatában ezt a diktatórikus jogfosztást nem tűrhetjük.
Jancsó Benedek, az 1918-ban alapított Székely Nemzeti Tanács létrehívója valamikor ezeket írta: A székely nem akar szolga lenni. „Aki benne szolgát keres, igen sokszor csalódhatik, aki viszont munkatársul fogadja, igen ritkán, vagy éppen sohasem. A székely, mint népdalaiban énekli, mindig szabad székely akar maradni, s büszke bércek lakója!” (A székely nép)
Isten szabadnak teremtett minket – nem szolgának. Emberi és nemzeti jogaink nem képezhetik alku tárgyát. Nem hagyjuk a román kormány csapdájába csalatni magunkat. Szabadságunkért rendületlenül kiállunk.
Autonómiát Székelyföldnek! Szabadságot a Székely Népnek!
Hajrá Erdély! Hajrá Székelyföld! Hajrá Partium!
Éljen a magyar szabadság! Éljen a Haza!
Nagyvárad, 2014. március 10.
Tőkés László
Erdély európai képviselője
az EMNT elnöke
hírek
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!












