2014. március 11. kedd
Felszólalás a romániai magyarok autonómiája ügyében
„Kisebbségi magyar közösségünk megmaradásának és jövőjének a biztosítékát az autonómiában látjuk” – mondotta Tőkés László.
K Ö Z L E M É N Y
A nemzeti oldal kezdettől fogva helyesen látja, hogy az erdélyi magyar ügy nemzetköziesítése nélkül az elnyomó román államnacionalizmussal szemben igen csekély esélyünk van eredményt elérnünk. Az 1996-ban elkezdett kormányzati szerepvállalásának keserű tanulságai ismeretében, jelenleg is okkal tarthatunk attól, hogy a posztkommunista Ponta-kormányba belépő RMDSZ nemhogy a nemzetközi érdekképviselet révén érvényesítené erdélyi önrendelkezésünk ügyét, hanem éppen ellenkezőleg, a hatalomban való osztozkodás árán, újból eltemeti autonómia-követeléseinket.
Ennek megfelelően, a Székely Szabadság Napjának idei rendezvényén Ponta, Voiculescu és Oprea koalíciós partnerei újból hiányzót jelentettek, és az MPP újdonsült szövetségesei a marosvásárhelyi autonómia-felvonulás tilalmához cinkos hallgatással asszisztáltak.
Mindezeket figyelembe véve, indokolt volt tehát a Székely Nemzeti Tanács azon felhívása, hogy: „Marosvásárhelyre figyeljen a világ!” A székelyföldi területi autonómia és – általában – az erdélyi magyar önrendelkezés melletti nemzetközi kiállás részeképpen Tőkés László európai képviselő tegnap este alig néhány órai eltéréssel szólalt fel a székely szabadságért a strasbourgi parlament plenárisán.
A vezető politikai ügynek számító ukrajnai válság kapcsán, az erdélyi képviselő a lesújtó állapotba jutott krími tatárokéhoz hasonlította erdélyi nemzeti közösségünk helyzetét.
Tudnivaló, hogy Sztálin büntető-politikája következtében a Krími Autonóm Köztársaságnak ma már mindössze 12%-át teszik ki a tatárok, akiknek demokratikus látszatintézménye – a medzslisz – joggal követeli ENSZ-békefenntartók kiküldését a megszállott térségbe. A krími tatárok elfogyatkozásához hasonlóan, erdélyi magyarságunk lélekszáma is vészesen megcsappant. Az erdélyi kisebbségek (magyarok, németek stb.) számaránya kilencven esztendő alatt 45%-ról 20% alá süllyedt. A leépülési folyamat kirívó példája éppen Marosvásárhely, melynek szinte teljes egészében magyar lakossága Ceauşescu céltudatoselnemzetietlenítő politikájának tulajdoníthatóan 50% alá apadt. Parlamenti felszólalásában erre a tényállásra utalt Tőkés László, amikor kimondta: „Kisebbségi magyar közösségünk megmaradásának és jövőjének a biztosítékát az autonómiában látjuk”. A Székely Szabadság Napjának résztvevői számára ugyanis egészen nyilvánvaló, hogy amennyiben Székelyföld nem nyeri vissza autonómiáját, reá is ugyanaz a sors vár, mint Erdély többi elszórványosodott vidékére.
A jól működő európai autonómiák mintájára, ezért követeljük a magyar, illetve székely autonómia biztosítását.
Strasbourg, 2014. március 11.
Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája
F E L S Z Ó L A L Á S
a romániai magyarok autonómiája ügyében
Alig egy-két órája annak, hogy ma délután, a Székely Szabadság Napján, az erdélyi Marosvásárhelyen, a román hatóságok tiltó intézkedései ellenére 20–30 ezres tömeg tüntetett Székelyföld területi autonómiájáért.
A román államnacionalizmus asszimilációs és betelepítési politikája következtében Erdély és Székelyföld magyarsága, saját szülőhazájában, mára már a krími tatárokéhoz hasonló helyzetbe jutott.
Kisebbségi magyar közösségünk megmaradásának és jövőjének biztosítékát az autonómiában látjuk. A jól működő európai autonómiák mintájára, ennek megvalósításához kérjük és sürgetjük a román kormány, a nemzetközi közösség, az Európai Unió és az Európai Parlament hathatós támogatását!
Strasbourg, 2014. március 10.
Tőkés László
EP-képviselő
hírek
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!












