2021. február 11. csütörtök
Farkas Árpád halálára
Szomorú hír járta be a világot az elmúlt napokban. Életének 77. évében február 7-én elhunyt FARKAS ÁRPÁD költő, az erdélyi magyar irodalom egyik legjelentősebb reprezentánsa. 10-én helyezték örök nyugalomra Sepsiszentgyörgyön, az új szemerjai temetőben.
Életét és pályaívét sokan és értőn rajzolták meg ezekben a napokban, munkásságát, életművét súlyához mérten méltatták, jelentős elismeréseit, díjait is sorjázva. A költőt a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti. A minisztérium közleménye a huszadik századi erdélyi magyar életérzés költőjének nevezi Farkas Árpádot, az akadémia Sütő András szavait idézve emlékeztet, hogy ő volt az a költő, aki „drámai módon ábrázolta az erdélyi magyartalanítás néma rettenetét”, és akinek világlátása állt talán legközelebb Kós Károlyék száz éve meghirdetett transzilvanizmusához.
Tőkés László püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti tanács elnöke a maga során az alábbi levelet fogalmazta meg és küldte el Farkas Rékának, a Háromszék című sepsiszentgyörgyi lap szerkesztőjének, a megboldogult lányának:
Kedves Réka Asszony!
Nagy keserűséggel vettem hírét drága édesapjuk eltávozásának. Marasztaltuk volna lélekben, hiszen mi, erdélyiek, igencsak elárvultunk.
„Ilyen az ember. Egyedüli példány” – mondhatjuk Kosztolányival. Ez azonban túl általánosan hangzik. Farkas Árpádból Erdélyben ugyanis valóban csak egyetlen egy volt. Reá végképp nem illik, hogy – ahogyan mondani szokás – „nincsen pótolhatatlan ember”.
Annak idején, 1989 szeptemberében, Temesváron egy nagyon nehéz temetésen kellett szolgálatot végeznem. Áldott emlékű bajtársamat, gyülekezetünk oszlopos tagját, Újvárossy Ernőt a szekusok eltették láb alól. Búcsúztatása néma tüntetéssé alakult át. Ott és akkor, az Erzsébetvárosi temetőben a Psalmus alapigéjéhez (55. zsoltár) Farkas Árpád erdélyi világfájdalmat sugárzó Avaron című versének katartikus sorait társítottam. Örök mementó maradt ez számomra.
„Orra bukva az avaron, / és menni tovább mégis...” Miközben a sújtoló koronavírus-járvány apokaliptikus gyásza is elfog, csüggedve tekintek a földre, „honnan vétetett / a fel-feltámadásra” Ő is, és a „versben bujdosók” konok reménységével kívánom a jó Isten vigasztalását Rékának, az egész Családnak és gyászoló mindnyájunknak – együttérző szeretettel:
Tőkés László
2021. február 9.
hírek
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!












