2015. július 9. csütörtök
EP: napirenden a szomszédságpolitika
Az Európai Parlament júliusi strasbourgi ülésszakának július 8-i ülésnapján – egyebek mellett – az európai szomszédságpolitika felülvizsgálatáról szóló, Eduard Kukan néppárti képviselő, volt szlovák külügyminiszter által jegyzett jelentés megvitatása szerepelt napirenden.
Az Európai Bizottság, valamint a Külügyi Szolgálat azért tette ezt a kezdeményezést, mivel az utóbbi években Európának mind déli, mind keleti szomszédságában megnövekedtek a feszültségek, s a korábbi balkáni háború, majd a grúziai és az ukrajnai háborús viszonyok nyomán tartós válsághelyzetek alakultak ki. Az európai szomszédságpolitika stratégiai mértékű, gyökeres átalakulására van szükség ahhoz, hogy a válságok és konfliktusok jelentette biztonsági kihívások megválaszolásának alkalmas és hatékony eszközévé váljon. Tegnapi vitájában a parlament is ezt az üzenetet erősítette meg, a felülvizsgálat szükségességét, fontosságát és időszerűségét hangsúlyozva.
A Külügyi Bizottságban (AFET) egyeztetett jelentéstervezethez a plenáris vitát megelőzően Tőkés László képviselő több módosító javaslatot is benyújtott, ezzel is kifejezve támogatását egy hatékony szomszédságpolitikai stratégia iránt. Indítványaiban sürgette az Uniót, hogy az eddiginél is szorosabban működjön közre a tagállamokkal annak érdekében, hogy nagyobb tiszteletnek örvendő és eredményesebb globális szereplővé váljon a régióban, hiszen a kitűzött célok eléréséhez nélkülözhetetlen a tagállamokkal való jobb koordináció. Csakis közös fellépéssel járulhatnak érdemben hozzá a szomszéd országokban előirányzott demokratikus reformok véghezviteléhez, valamint az ezzel járó társadalmi és gazdasági jellegű kihívások kezeléséhez. Amint azt a tegnapi hozzászólásában ismételten kiemelte, írásban indítványozta azt is, hogy folyamatosan szem előtt kell tartani a demokrácia, a jogállamiság és az igazságszolgáltatás függetlenségének alapelveit, valamint a veszélyeztetett csoportokkal, illetve az etnikai és vallási kisebbségekkel szembeni hátrányos megkülönböztetés tilalmát. Az elfogadásának negyvenedik évfordulójához érkezett Helsinki Záróokmány, illetve az európai biztonságért felelős, legnagyobb kontinentális testület, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet vonatkozásában a népek egyenjogúságára és önrendelkezésére vonatkozó kiegészítését foglalták bele a jelentésbe.
Parlamenti hozzászólásában Tőkés László EP-képviselő a szomszédságpolitika stratégiai jelentőségét emelte ki az emberi és kisebbségi jogok, a jogállamiság, a demokrácia, a szabadság és az emberi méltóság megszilárdítása tekintetében. A béke, a biztonság, a párbeszéd olyan alapvető követelmények, melyek Helsinkitől fogva és az uniós szomszédságpolitika mentén is meghatározó tényezői voltak földrészünk közelmúltjának. Éppen ezért az ezen a téren tapasztalható visszaesést csak egy megújuló, az európai értékeken alapuló partnerségi politikával lehet megállítani – mondotta erdélyi képviselőnk.
A ma délben sorra került szavazáson a képviselők nagy többséggel támogatták a jelentést.
Tőkés László felszólalása a Dokumentumok rovatban olvasható.
Tőkés László felszólalása a Dokumentumok rovatban olvasható.
hírek
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!












