2016. december 18. vasárnap
Send this article Print this article

Diplomaosztó ünnepség a Debreceni Egyetemen

Emlékezetre méltó, hogy a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) 2002-ben és 2004-ben ismételten kísérletet tett az agrárképzés beindítására. A Csapó I. József volt szenátor és Tolnay István egyetemi tanár, az egyetemalapító Pro Universitate Partium Alapítvány (PUPA) elöljárói, valamint Kovács Béla volt rektor hathatós közreműködésével összeállított akkreditációs dossziékat azonban az illetékes bukaresti hatóságok rendre visszautasították, vélhetően nem szakmai, hanem politikai okokból akadályozva meg az új egyetemi szak elindulását.



 Ennek nyomán a PUPA a Debreceni Egyetem (DE) segítségéért folyamodott a stratégiai fontosságú mezőgazdasági szakképzés megvalósítása érdekében. Annak tudatában, hogy nemzeti és regionális szempontból a visszaszerzett földtulajdon megőrzése és szakszerű megművelése életbevágóan fontos a Partium s azon belül az Érmellék számára, Nagy János rektornak és Kátai János dékánnak, valamint a magyar kormány támogatásának köszönhetően 2005-ben a DE Mezőgazdasági, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara (MÉK) a nagyváradi felsőfokú oktatási intézetben, Geréb Zsolt rektorsága idején, kihelyezett mezőgazdasági mérnöki képzést indított útjára. Az azóta eltelt időszakban, az ez idáig végzett hét évfolyamon 98-an szereztek agrármérnöki diplomát, 12-en pedig mesteri fokozatot.
2016. december 17-én jeles alkalomra került sor egyetemeink évtizedes együttműködése viszonylatában. A DE díszudvarában megtartott diplomaosztó ünnepség keretében újabb 11 partiumi ifjú vehette át mezőgazdasági mérnöki oklevelét a kétszáz végzett hallgató között. Szilvássy Zoltán rektor képviseletében Bartha Elek oktatási rektorhelyettes nyitotta meg az egyetem hagyományait követő rendezvényt. Komlósi István dékán az általa vezetett, közel 150 évre visszatekintő kar helyzetéről és legutóbbi évi munkájáról tartott átfogó beszámolót. Jogos elégtétellel közölte, hogy a nagyvilág mintegy harmincezer egyetemének rangsorában a DE az első hatszáz között található, a MÉK pedig a maga szakterületén az első kétszáz között foglal helyet. Beszédében külön is kitért a külhoni magyar felsőoktatásban vállalt szolgálatukra, ennek részeként pedig a kihelyezett nagyváradi képzés eredményeire. Az alkalmi kitüntetések, valamint a mérnöki oklevelek átadása után María del Carmen González Cabal, Ecuador budapesti nagykövete köszöntötte a dél-amerikai ország Debrecenben végzett hallgatóit, megköszönve a Magyarország, illetve az egyetem által nyújtott segítséget.
A rangos ünnepség díszvendégeként szólt az egybegyűltekhez Tőkés László, a PKE Alapítók Tanácsának elnöke, aki Kölcsey, Arany és Ady szülőföldjének jelképes köszöntését és köszönetét adta át a debreceni univerzitásnak és az egybegyűlteknek. A határok fölötti nemzetegyesítés, valamint a határ menti regionális együttműködés szellemében tolmácsolta Nagyvárad üdvözletét Debrecennek, Bihar megyéét Hajdú-Biharnak, a Királyhágó-mellékét a Tiszántúlnak, a Partiumi Keresztény Egyetemét a Debreceni Egyetemnek.
 

 
Történelmi távlatban szólva az Ésaiás prófétára visszautaló Keresztelő Jánost idézte: „Én kiáltó szó vagyok a pusztában” (Jn 1,23); „Készítsétek az Úrnak útját, és egyengessétek meg az ő ösvényeit” (Mt 3,3); „ösvényt egyengessetek a kietlenben a mi Istenünknek” (És 40,3)! Közel száz esztendővel ezelőtt, amikor a trianoni békediktátum elszakított minket egymástól, ilyen puszta és kietlen állapotba kerültünk, a szó szoros és átvitt értelmében – mutatott rá európai parlamenti képviselőnk. Kós Károly és elvbarátai ebből a levert állapotból kívánták felrázni és talpra állítani reményvesztett erdélyi népünket, hogy miként a pusztán maradt föld, élete felvirágozzék és termőre forduljon, és ugart és utat törjön a kietlenben. Advent idején, Istenünk buzdításának és ígéreteinek fényében erre vállalkoztunk, amikor az egyetemi együttműködés keretében célul tűztük ki saját partiumi szakembereink kiképzését, termőföldjeink és mezőgazdaságunk felvirágoztatását, mostoha sorsa jutott vidékeink felemelését és fejlesztését. A Pálfi József rektor vezetésével felállott új vezérkar ugyanebben gondolkodik, amikor – debreceni támogatással – a mezőgazdasági mérnöki szakképzés mihamarabbi honosítását tervezi saját egyetemünk égisze alatt. Magyar uniót az Európai Unióban, ez lehet a jelszavunk itt is, a határ menti régióban – zárta beszédét Tőkés László, Isten áldását kérve a frissen végzett hallgatók életére, pályafutására és munkájára.

 


www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010