2011. június 29. szerda
2014 legyen a Család Európai Éve
Brüsszelben, az Európai Parlamentben az Európai Közösség Püspöki Konferencia Bizottsága (COMECE) és az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) együttműködésével 2011. június 29-én szervezték meg a „Nemzedékek közötti szolidaritás: elgondolás, jogok és kötelezettségek” című konferenciát a Család nemzetközi éve 20. évfordulójának előkészítéseképpen.
A Család nemzetközi évét 1994-ben az ENSZ kezdeményezte. Az ENSZ főtitkárának javaslata szerint a 20. évforduló előkészítéseképpen és alkalmával olyan konferenciákat és találkozókat kell szervezni, amelyek regionális szinten vizsgálják a családügyi és demográfiai problémákat, és az adott régió jellegzetes helyzetére vonatkozóan keresnek megoldásokat. Az EP-ben szervezett konferencia célja az volt, hogy megvizsgálják, milyen előrelépések történetek a célkitűzések megvalósításában.
Tőkés László európai parlamenti alelnök megnyitóbeszédében rámutatott, ezen regionális konferenciák sorába illeszkedik a Brüsszelben megrendezett is, melyen többek között Jaime Mayor Oreja, az EP alelnöke, az ENSZ képviselői, Chris Smith, az Amerikai Egyesült Államok kongresszusi képviselője, valamint harmincegy ország családügyi szervezeteinek vezetői és képviselői vettek részt.
„Kicsoda az én anyám, és kik az én testvéreim? − kérdezi Jézus. És kinyújtva kezét az Ő tanítványaira, mondta: Imé, az én anyám és az én testvéreim! Mert aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az nékem fitestvérem, nőtestvérem és anyám” (Mt. 12, 48-50) − idézte az erdélyi képviselő Máté evangéliumát, rámutatva, hogy míg a laikus, szekuláris közgondolkodásban a család jogi, szociális egységként, vagy legjobb esetben hagyományos, vérségi kapcsolatként jelenik meg, addig a hitbéli felfogásban többet jelent, mint vérség, rokonság, vagy hagyomány. Hiszen Istennek, az Atyának gyermekei, Jézus Krisztus testvérei vagyunk, a családi kapocs tehát nem partikuláris magánügy, hanem egyetemes közösség és egység; valamennyien az emberiség nagy családjához tartozunk.
Tőkés László hangsúlyozta: az Európai Unió alapvető értékeiként felsorolt emberi méltóságon, ennek tiszteletén, a tolerancián és sokszínűségen túlmenően, mai világunkban többre van szükség. Ez a többlet pedig a szeretet. A világ, Európa, társadalmaink jelenkori sokrétű válságában, melynek legfőbb oka és előidézője az erkölcsi és morális válság, a szeretet kultúrája és dimenziója jelenti a kiutat – mondta a Királyhágómelléki Református Egyházkerület egykori püspöke. Ebben a szellemben kell készülnünk a Család nemzetközi évének 20. évfordulójára, szem előtt tartva az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában foglaltakat, mely szerint „a család mint a társadalom alapvető egysége, jogosult a társadalom és az állam védelmére” (16.3 cikkely).
Az Európai Unió tagállamaiban, de szerte a világon is tapasztalható súlyos demográfiai válság tekintetében erdélyi képviselőnk kiemelte, hogy számos más országhoz hasonlóan Magyarország is valóságos humánkatasztrófa elébe néz, hiszen példának okáért több mint kétmillió családban egyáltalán nincs, vagy csupán egyetlen gyermek van. Ez a demográfiai helyzet nyilvánvalóan kihatással van, és súlyos következményekkel jár az élet számos más területén.
Az erdélyi EP-alelnök kijelentette: éppen ezért rendkívül fontosak mindazok a kezdeményezések, amelyek a család védelmét szolgálják, és ezáltal mutatnak kiutat Európa sokrétű válságából – ezek közé tartozik a Család nemzetközi éve-program is. Végezetül Tőkés László arra mutatott rá, hogy a lezáruló magyar EU-elnökség prioritásai között tartotta számon és lépett fel a családügyi és demográfiai kérdések terén, és támogatólag hívta fel a figyelmet Orbán Viktor miniszterelnök Gödöllőn, 2011. április 1-én, a demográfiáért és családpolitikáért felelős miniszterek találkozóján tett javaslatára, miszerint 2014 legyen a Család Európai Éve.
hírek
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!












