2011. október 5. szerda
Send this article Print this article

Az autonómiáról Dél-Tirolban

2011. szeptember 30-án a dél-tiroli Bozenben mutatták be a Georg Grote és Barbara Siller szerkesztésében megjelent, a dél-tiroli autonómiáról szóló tanulmányokat tartalmazó „Südtirolismen” című tanulmánykötetet. Tőkés László EP-alelnök képviseletében, valamint az autonómiaügy elkötelezett politikusaként Szilágyi Zsolt kabinetfőnök vett részt a jeles eseményen.

Szilágyi Zsolt, Luis Durnvalder és Christoph Pan


   A rangos kiadvány annak a konferenciának a szerkesztett anyagát tartalmazza, amelyet 2010 októberében, Dublinban tartottak Európa egyik legsikeresebb önkormányzati rendszeréről, a dél-tiroli autonómiáról. A könyv szerkesztőinek ismertetője után Luis Durnvalder, az autonóm terület kormányzó-tanácsának elnöke kapott szót, aki beszédében azt hangsúlyozta, hogy az autonóm területről szóló tudományos elemzések nagyban segítik az autonómia működtetőit a kormányzás hatékonyabbá tételében. Autonómiájuk egy jól működő, modellértékű rendszer, mindazonáltal még sokat kell dolgozni továbbfejlesztése érdekében.
   Tőkés László köszöntését Szilágyi Zsolt tolmácsolta a könyvbemutatón. Beszéde elején külön is gratulált és köszönetet mondott az erdélyiek jól ismert barátjának, Christoph Pan professzornak, az odahaza legismertebb dél-tiroli autonómia-szakértőnek azért a szolgálati körútért, melyet nemrégen dél-tiroli olaszok és németek az autonómia népszerűsítése céljából Székelyföld több városában és Bukarestben tettek.  „Mi is az autonómiáért harcolunk. Megilletődve jöttem ide, mert azt szeretnénk, hogy néhány év múlva Székelyföld is autonóm státussal rendelkezzen, és a székelyföldi, illetve erdélyi román testvéreink éppen úgy belássák és elfogadják az autonómia hasznát és létjogosultságát, mint az itt élő olaszok” – mondotta. A kötet kiváló példája a több tudományágat átfogó elemzéseknek. A dél-tiroli autonómia-modell felmutatása révén ugyanakkor inspiráló hatással van más európai régiók számára. Továbbá azt bizonyítja, hogy az önkormányzás olyan önálló belső erőforrást jelent, melynek felhajtó ereje a további fejlődésnek is kiindulópontja lehet. „Gratulálok a szerzőknek, jó volna ezt a könyvet magyarra és angolra is lefordítani, hogy a megjelenése nyomán elinduló közvitába a mi szakértőink és más nemzetközi elemzők is bekapcsolódhassanak” – zárta méltatását Szilágyi Zsolt.
 
 A Ladin Egység Napja
Ne add el földedet, ne add el életed!
           
   Október 1-jén, az Olaszország három különböző tartományában élő ladinok részvételével, a ladin szervezeteket tömörítő Uniun Generala di Ladins dles Dolomites San Martino in Badia településen rendezte meg a Ladin Egység Napját. Az ünnepségre érkező Szilágyi Zsolt meglátogatta a San Martin de Torban nemrég megnyitott kastély-múzeumot, amely a ladinok múltját mutatja be a történelem, a régészet, a kultúra és a sporttörténet dimenzióiban. A síturizmus miatt megdrágult ingatlanárakra és a saját házaikat, földjeiket eladni kényszerülő helyi lakosok gondjaira utalva, a múzeum előtt a következő, kőbe vésett felirat fogadja a látogatót: „Ne add el földedet, ne add el életed!
    A tiroli ladin népcsoport, a németek és az olaszok mellett, az autonóm terület harmadik nemzeti közössége. A más vidékeken is szétszóródva élő, mintegy 31.000-es lélekszámú ladin közösségnek kb. kétharmad része élvezi a dél-tiroli autonómia által biztosított, kulturális önkormányzati jogokat. A szomszédos, Velence központú Belluno olasz tartományban élő ladinok száma viszont, nyelvi-kulturális védelem híján, évről-évre csökken. Éppen ezért ők is Dél-Tirol tartományhoz szeretnének csatlakozni, hogy az autonómia által nyújtott védelemre tegyenek szert.
   A ladinok ünnepét megnyitó köszöntőjében Elsa Zardini,a ladin szervezetek szövetségének elnöke a 2007-ben, a Dél-Tirol tartományon kívül élő ladinok által tartott népszavazásról szólt, melynek rendjén a Veneto tartományban élők a közigazgatási határok megváltoztatását kezdeményezték, hogy ők is részesülhessenek a dél-tiroli autonómia nyújtotta védettségben. A ladinok számára anyanyelvi és kulturális identitásuk, őseik öröksége éppen olyan európai értéket jelent, mint bármely más európai nemzet számára – hangsúlyozta a szónok.
   Köszöntője elején Szilágyi Zsolt kabinetfőnök Tőkés László EP-alelnök üdvözletét tolmácsolta a résztvevőknek. Mint mondotta, képviselője erdélyi, illetve strasbourgi programjai miatt nem tud jelen lenni, de az európai nemzeti közösségek közötti szolidaritás jegyében nagyon fontosnak tartotta, hogy képviselve legyen ezen a rendezvényen. „Az Európai Unió csak akkor tudja gazdasági teljesítőképességének teljességét, maximumát adni, ha megnyugtatóan rendezi az őshonos nemzeti közösségek helyzetét. Európa csakis akkor lehet sikeres, hogyha a tagállamok polgárai és azok közösségei sikeresek. Isten segítse Önöket továbbra is abban, hogy büszke ladinokként jól érezzék magukat országukban és Európában” – zárta beszédét Szilágyi Zsolt.
   A rendezvényen jelen lévő, a dél-tiroli néppárt színeiben megválasztott Herbert Dorfmann európai parlamenti képviselő a ladin közösség sajátos értékeit méltatta, és azt hangsúlyozta, hogy a kisebbségi jogok európai szintű biztosítása elengedhetetlenül fontos nemzetközi követelmény, végezetre pedig további támogatásáról biztosította őket megmaradásért folytatott küzdelmükben.
A beszédek sorát a ladin szervezetek vezetőinek beszámolói követték. A kulturális záróműsor befejezéseképpen egy alkalmi kórus ladin nyelven énekelte el Európa himnuszát – az Örömódát –, jövőbe vetett hitük bizonyságaképpen.
Brüsszel, 2011. október 4.



hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010