2019. március 16. szombat
A Reform Tömörülés jubileuma
Megalakulásának negyedszázados évfordulóját ünnepelte március 16-án Nagyváradon az RMDSZ egykori nemzeti autonomista erőinek legjelentősebb platformja, a Reform Tömörülés.
2003-as megszűnésekor vezetői úgy ítélték meg, a román politikai versenypárttá alakult Szövetségben többé nem maradt esély az autonómiatörekvések folytatására. A Reform Tömörülés csapata tíz esztendőn át harcolt azért, hogy az RMDSZ politikáját ne Bukarestből határozzák meg, és hogy az autonómiaprogram ne csak a hivatalos dokumentumoknak legyen fő követelése, hanem a napi politikának is. Küzdött, hogy a szervezet forduljon vissza arról az útról, amelyen 1993-ban a neptuni tárgyalásokon, majd 1996. novemberében a bukaresti SZKT-n elindult, és váljék ismét magyar nemzeti önkormányzattá. Tavaly volt feloszlatásának 15. évfordulója, egykori tagjainak zöme ma különböző politikai és civil szervezetekben tevékenykedik, többen kivonultak a közéletből, néhányan már az élők sorából is. Az egykori kb. 140 tagnak csaknem fele jelent meg a tegnapi nagyváradi emlékező és ünneplő rendezvényen, amelyen mások mellett részt vett és felszólalt Tőkés László EP-képviselő, az EMNT elnöke, valamint Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke és Szőcs Géza miniszterelnöki főtanácsadó.
A Reform Tömörülésről itt olvasható friss összefoglaló:
https://erdelyinaplo.ro/velemeny/a-reform-tomorules-volt-az-igazi-tulipan?fbclid=IwAR0ZpXDHbVhijTz0ldC5WBIkTRg4UX9Dlhnfe5AyjHw0pMaBi3O-HAcz0G0
hírek
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!












