2016. június 7. kedd
A PKE zeneművészeti tanszékének jubileumáról
Másfél napos rendezvénnyel ünnepelte két évtizedes fennállását az elmúlt hétvégén a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem zeneművészeti tanszéke. Június 3-án délután ünnepélyes megnyitót tartottak az egyetem székházául szolgáló református püspöki palota dísztermében. Köszöntötték az elmúlt húsz év tanszékvezetőit, tanárait, ünnepi beszédek hangzottak el, fellépett a Partiumi Énekkar, majd ünnepi műsor és kitüntetések átadása következett.
Másnap, június 4-én délután ugyanott tartották meg a „dalforgást” a volt és a jelenlegi hallgatók közreműködésével. Ezt megelőzően Tőkés László európai parlamenti képviselő, a PKE Alapítók Tanácsának elnöke mondott ünnepi köszöntőbeszédet. Igei indíttatással jelentette ki: „Ezelőtt húsz esztendővel valóságot megelőlegező hit hozta létre a zenei tanszéket, de már annak előtte a Sulyok István Református Főiskolát, utóbb pedig a Partiumi Keresztény Egyetemet. Hiszen nem volt semmi épületünk, sem egyetemünk, és nagyon ínséges időket éltünk. Tehát csak a hitre lehetett építeni. De hitünk s reménységeink beváltak, és íme, a felősoktatási intézet 25., illetve a zenei tanszék 20. évfordulójáért adhatunk hálát egyetemünk és egyházaink közösségében.” Beszédében visszatekintett a megtett útra, méltatta az elődöket és a jelen munkásait, visszaemlékezett a nehézségekre, szemléltette a globális, regionális és lokális kihívásokat, illetve feladatokat. „Büszkén mondhatjuk, hogy erdélyi szinten mi hoztuk vissza a lépésről lépésre elsorvasztott magyar felsőfokú zenei képzést. Ennek tudata még nagyobb örömmel és szerény büszkeséggel tölt el bennünket. A magyar zenei felsőoktatásnak nagyon fontos hivatása a szülőföldünkön való megmaradás szolgálata. Mi ezt komolyan gondoljuk. Nem érdemes olyan tanintézményeket fenntartanunk, amelyek exportra termelnek” – mondotta Tőkés László, hozzátéve: „Nyilvánvaló, hogy meg kell kapaszkodnunk, egyetemünk magyar vonatkozásban különösképpen ezt a nemes célt szolgálja. Mert ha nem lesznek képzett embereink, értelmiségünk, szakembereink, akkor a csángók és a cigányok sorsára jutunk, s ahelyett, hogy a csángóságot is felemelnénk és a cigányságot is segítenénk, mi magunk is arra a szintre süllyedünk, és utána hiába óbégatunk, hogy hova jutott Árpád népe.” Végül arra is kitért, hogy bár a Partiumi Keresztény Egyetem nevében hordozza, miszerint regionális kitekintéssel alapították meg, de az elnevezés némiképp megtévesztő, „ugyanis az elmúlt negyedszázadban egy partiumi és egy székelyföldi pillérre támaszkodott, mintegy jelképezve, hogy ez a két tömbben élő magyar közösség jelenti egész erdélyi magyarságunknak alapját, jövőjét és megmaradását”.
A dalforgásnak titulált ünnepi műsorban fellépett a PKE Zeneművészeti Tanszékének Partiumi Énekkara, vezényelt Berkesi Sándor és Brugós Anikó, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum gyermekkara, vezényelt Varga Cecília, népdalokat énekelt Kiss Géza kántor két leánykája, Adrienn és Stefánia, fellépett a Csillagocska Néptáncegyüttes Benedek Árpád vezetésével. A továbbiakban a Nagyvárad-Újvárosi Református Egyházközség kórusát Orosz Otília Valéria, a Csillagocska Alapítvány Csillagfény kórusát Márkus Zoltán, a Michael Haydn Kórust Kristófi János Zsigmond vezényelte. Andrejszki Judit ének- és csembalóművész közreműködése után a zeneművészeti tanszék öregdiákjaiból összeállt énekkar nívós előadása zárta a műsort.
A jubileumi rendezvény megható momentummal ért véget: Hausmann Alice dékán meleg szavakkal méltatta és búcsúztatta el a tanszéktől két évtizedes lankadatlan szolgálat után Berkesi Sándor zeneművészt, Liszt-díjas karnagyot, aki Debrecenből ingázva végzett – páratlan emberi és szakmai alázattal ötvözött – felbecsülhetetlen munkát a Partiumi Keresztény Egyetemen.hírek
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága
2025. december 21. vasárnap
Egy évértékelő és évzáró gyűlésről
2025. december 17. szerda
Igehirdetés Erdélyi Géza püspök temetésén
2025. december 16. kedd
Újabb rendhagyó évfordulós történelemóra
2025. december 16. kedd
Az 1989-es eseményekre emlékeztek Temesváron
2025. december 10. szerda
TEMESVÁR 36. / 1989 SZABADÍTÓ KARÁCSONYÁRA EMLÉKEZNEK TEMESVÁRON EGY KONFERENCIA KERETÉBEN
2025. december 3. szerda
ÉLETMŰSOROZAT
2025. november 30. vasárnap
Díjak az őrzőknek
2025. november 21. péntek
ÁLLÁSFOGLALÁS: Számíthatnak ránk a veszélyben lévő ukrajnai román közösségek!












