»
2017. november 12. vasárnap
A MÁÉRT szüneteiben folytatott egyeztetésekről
2017. november 10-én Budapesten ülésezett a határon túli magyarok reprezentatív politikai szervezeteinek, a magyar parlamenti pártoknak és a magyar kormány képviselőinek fóruma, a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT).
A XVI. ülés alkalmával – a legutóbbi, október 2-i nagyváradi találkozójukon megbeszéltek szerint – az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és az Erdélyi Magyar Néppárt elnökei, jelesül Tőkés László, Kelemen Hunor és Szilágyi Zsolt folytatták a megkezdett párbeszédet meghatározott témák mentén.
A MÁÉRT szünetében a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács tagszervezeteinek vezető képviselői tartottak munkaülést, amelyen többek között az elkövetkező időszak közösen szervezendő Kárpát-medencei programjait vették számba.
Ezt követően Szili Katalinnak, a magyar miniszterelnök autonómiaügyi megbízottjának kezdeményezésére munkamegbeszélést tartottak az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt vezetői. Ezen az autonómiák közösen képviselt alapelveiről és a magyar országgyűlés volt elnöke által kezdeményezett erdélyi autonómia-kerekasztal további, elnöki szintű találkozóiról volt szó.
hírek
2025. június 11. szerda
Elballagtak a PKE végzős hallgatói
2025. június 6. péntek
Az Országházban ülésezett a KMKF
2025. június 6. péntek
Emlékest a Magyarságkutató Intézetben
2025. május 30. péntek
Emlékkonferencia és gyülekezeti ünnep Szapáryfalván
2025. május 30. péntek
Alapítványi kuratóriumi ülés
2025. május 20. kedd
In memoriam Békássy N. Albert
2025. május 20. kedd
Egy akadémiai rendezvényről
2025. május 20. kedd
In memoriam Duray Miklós
2025. május 19. hétfő
Rendhagyó történelemóra Budapesten
2025. május 19. hétfő
Díjátadás a PIM-ben