2010. április 18. vasárnap
Send this article Print this article

A Dalai Láma elfogadta Tőkés László meghívását Erdélybe

Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke 2010. április 17-én részt vett a Kőrösi Csoma Sándor Napok XXI. kiadásának zárórendezvényein. A többnapos rendezvénysorozat deklarált célja nemzetközi szinten megjeleníteni Kőrösi Csoma Sándor tudós és nyelvkutató életét, munkásságát, példaként állítva a különböző kultúrák és vallások közötti párbeszéd erősítésére. Ennek szellemében került sor szombaton az ünnepi istentiszteletre, amelyen Igét hirdetett Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület leköszönt püspöke. A püspök Kőrösi Csoma Sándor egyetemes és nemzetpolitikai fontosságát hangsúlyozva örömmel jelentette be a zsúfolásig megtelt templomban, hogy nemrég megérkezett a hivatalos visszajelzés, miszerint a Dalai Láma elfogadta a meghívását, és az idén szeptemberben két napra Erdélybe is ellátogat.





Tőkés László 2008. december 3-án találkozott a Dalai Lámával – polgári nevén: Tenzin Gyatsoval –, Tibet indiai száműzetésben élő vallási és politikai vezetőjével. Az EMNT elnöke a tibetiek ügye iránt elkötelezett EP-képviselőként többször is felszólalt az Európai Parlamentben, és csatlakozott a kínai hatóságok által üldözött tibetiek védelmére szerveződött frakcióközi munkacsoporthoz is. A Tibeti Intergroup Brüsszelben, az Európai Parlament székházában 2008. december 3-án szervezett bensőséges fórumot a hivatalos látogatáson résztvevő Dalai Lámával, a püspök élőszóban és írásban ekkor hívta meg Őszentségét Erdélybe, ahol Kőrösi Csoma Sándor, a tibeti tudományosság megalapítója, az első tibeti-angol szótár megalkotója született. A 2009-es év folyamán folytak az egyeztetések a Dalai Láma kabinetjével Őszentsége lehetséges programjáról, a levél formájában megküldött hivatalos visszajelzés értelmében szeptemberben a Dalai Láma Csomakőrösre, Kőrösi Csoma Sándor szülőfalujába utazik, ahol megkoszorúzza az első európai bódhiszattva (buddhista szent) szobrát, majd Sepsiszentgyörgyön tart nyilvános előadást.

Csomakőrös, 2010. április 18.

Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája



www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010