2008. november 27. csütörtök
Send this article Print this article

Tőkés László állásfoglalása a nagyváradi Kozacek-szobor átvétele ügyében

ÁLLÁSFOGLALÁS

Megütközéssel értesültünk arról, hogy a hét elején, a szlovák állam adományaként, a katolikus püspökség megkerülésével Biró Rozália alpolgármester Josef Kozacek néhai nagyváradi kanonok mellszobrát vette át a nagyváradi önkormányzat nevében Dagmar Repcekova-tól, Szlovákia bukaresti nagykövetétől.





A szlovákiai Testvéreinkkel szemben mesterségesen gerjesztett magyarellenesség viszonyai között a szlovák kormány „mérgezett” ajándéka már önmagában is provokációgyanúsnak tűnik, és mint ilyen, megalázó a nagyváradi, bihari magyarságra, valamint a római katolikus testvéreinkre nézve.

A szlovák kormány soviniszta kisebbségellenes politikája már az Európai Unióban is nagy hullámokat vet. Joggal várhatjuk el önkormányzatunktól, hogy a szélsőséges nacionalista Matica Slovenska alapító atyái közé tartozó szlovák kanonok szobrának behozatalával és ünneplésével nem importálják hazánkba, illetve Váradra a szlovák idegengyűlöletet.

Teljes mértékben egyetértünk Tempfli József megyéspüspökkel a szobor egyházi területen való felállításának tilalmát illetően. „Logikusan nem a polgármesteri hivatalt, hanem a püspökséget kellett volna megkeressék ezzel” – mondja igen helyesen Tempfli József.

Erdélyben, Partiumban nincs helye a vallásos köntösbe bújtatott nacionalizmusnak!

A Biharban élő szlovák nemzeti közösség iránti testvéri szeretettel javasoljuk, hogy a kölcsönös tisztelet és megértés szellemében Kozacek kanonok szobra helyett inkább egy hazai szlovák egyházi személyiség szobrát állítsák fel Nagyváradon.

Sepsiszentgyörgy, 2008. november 27.

Tőkés László püspök,
Az EMNT elnöke,
EP-képviselő



hírek

2025. június 11. szerda
Elballagtak a PKE végzős hallgatói

2025. június 6. péntek
Az Országházban ülésezett a KMKF

2025. június 6. péntek
Emlékest a Magyarságkutató Intézetben

2025. május 30. péntek
Emlékkonferencia és gyülekezeti ünnep Szapáryfalván

2025. május 30. péntek
Alapítványi kuratóriumi ülés

2025. május 20. kedd
In memoriam Békássy N. Albert

2025. május 20. kedd
Egy akadémiai rendezvényről

2025. május 20. kedd
In memoriam Duray Miklós

2025. május 19. hétfő
Rendhagyó történelemóra Budapesten

2025. május 19. hétfő
Díjátadás a PIM-ben

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010